A szürkeséget napfény váltja: száraz időszak jön sok napsütéssel, hajnali ködfoltokkal.

Vasárnap 

Már több lesz a napsütés: az ország nagy részén szakadozik, csökken a felhőzet, és változóan felhős időre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel, legfeljebb néhol fordulhat elő kisebb zápor. Az északkeleti, keleti tájakon azonban délelőtt még borult idő várható elszórtan gyenge esővel, szitálással, majd a nap második felében már arrafelé is szakadozni kezd a felhőzet, ezzel együtt csökken a csapadék esélye is.

15 fok is lehet

Az északnyugati, nyugati szelet több helyen élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 15 fok között várható, délnyugaton, délen lesz enyhébb az idő. Késő estére általában 4 és 9 fok közé hűl le a levegő.

Hétfőn 

A reggeli pára- és ködfoltok megszűnése után száraz, változóan felhős-napos időre készülhetünk. Többórás napsütés várható, csapadék nem valószínű. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul.

Kedden 

Sok napsütés várható: jobbára gyengén felhős, napos idő valószínű csapadék nélkül, de a Dunától keletre az éjszaka képződő köd és rétegfelhőzet tartósabban is megmaradhat. A déli szél a Dunántúlon megélénkül, sőt a nyugati megyékben meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul.

Ezeket se hagyd ki!

Szerdától

Melegszik az idő, délen, délnyugaton ezen a napon már elérhetjük a 20-21 fokot. Döntően fátyolfelhős idő várható szűrt napsütéssel, de az északi megyékben rétegfelhőzettel borított területek is lehetnek. Csapadék nem lesz. A déli, délnyugati szél megerősödik, sőt délnyugaton viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 21 fok között alakul – írja az Időkép.

Frontok

Vasárnap frontmentes időre van kilátás, hazánk nagy részén végre hosszabb időszakokra is kisüt a nap. Ez jó hatással lesz hangulatunkra, közérzetünkre. Ugyanakkor főként a nyirkos, hideg reggeli órákban felerősödhetnek a kopásos erdetű ízületi fájdalmak.

Erős, élén szél

A középső országrészben még többfelé élénk, erős lehet a szél, ez fejfájást, ingerlékenységet válthat ki. Nagy lesz a megfázás veszélye is, meleg, réteges öltözet javasolt. Erősítsük immunrendszerünket! Ha tehetjük, fogyasszunk naponta többször vitaminban gazdag zöldségeket, gyümölcsöket!

Vasárnap még lehetnek gyenge záporok

Vasárnap kezdetben északkeleten és néhol nyugaton számíthatunk kisebb eső következtében vizes, csúszós utakra, napközben azonban már csak néhol fordulhat elő egy-egy gyenge zápor. Egyre több lesz a napsütés, így vezetés közben érdemes lesz napszemüveget viselni. A középső országrészben többfelé élénk északnyugati szél csökkentheti a menetstabilitást. Reggel néhol pára, köd okozhat korlátozott látási viszonyokat. Vezessünk körültekintően, tartsunk nagyobb követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Kiemelt kép: Illusztráció