Rendeletet módosított a kormány, ami mostantól lehetővé teszi a nyugdíjas otthonok ellátásáért járó térítési díj emelését. Az áremelés, minden érvényes működési engedéllyel rendelkező egyházi, civil, állami, önkormányzati intézményre vonatkozik.

Eddig 30 napos hónapok alapján számoltak a nyugdíjasotthonok ellátási díját, ennek azonban idén januártól vége.

December végéig úgy határozta meg a kormányrendelet korábbi változata, hogy a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásoknál az intézményi térítési díjat és a személyi térítési díjat bentlakásos intézményi ellátás esetén ellátási napra és hónapra vetítve kell meghatározni, ebből az „és hónapra” szövegrészt vették ki.

Mivel több 31 napos hónap van, így a hírt közzé tévő 24.hu számításai alapján a korábbi összegnél hat nappal többet kell majd fizetni az ellátásért.

Egyelőre nem tudni, hány intézményt érinthet, hogy az idei kormányrendelet-módosítás alapján a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásoknál a térítési díjakat emelni lehet.

Kiemelt kép: illusztráció