A Kiskunhalasi Járási Ügyészség garázdaság bűntette miatt vádat emelt két férfi ellen, akik 2020 januárjában egy kiskunhalasi labdarúgó mérkőzésen játékosként szidalmazták és bántalmazták a meccset lefújó játékvezetőt.
A focimeccs hevében
A vádirat szerint a vádlottak 2020. január 11-én, délután Kiskunhalason játékosként vettek részt a városi kispályás labdarúgó bajnokság döntő mérkőzésén.
Idő előtt lefújták a meccset
Az egyik játékvezető a sorozatos kiállítások miatt – a szakmai szabályoknak megfelelően– idő előtt lefújta a meccset.
Leköpték a bírót
Ezt az egyik vádlott nehezményezte, ezért dühében először leköpte a játékvezetőt, majd a zsűriasztalig követte és hangosan szidalmazta, fenyegette. Ezután a feldühödött játékos a játékvezetőhöz lépett, két kézzel, szemből megragadta a nyakát és dulakodni kezdett vele.
Nyakon ragadta
A játékvezető ellökte magától a támadóját, azonban ekkor odalépett hozzá a másik vádlott, aki szintén hangosan szidalmazta, majd két kézzel ő is nyakon ragadta a játékvezetőt.
A segítségére siettek
A játékvezető csak úgy tudott kiszabadulni a fogásból, hogy a versenybizottság egyik tagja, valamint a mérkőzés másik játékvezetője a segítségére sietett.
EZ IS ÉRDEKELHET!
Megint botrány van Curtis körül: majdnem verekedés lett a vége a rapper meccsének
Elvonultak
Mindezek után a csapattagok az öltözőbe vonultak, így az esetnek nem volt folytatása, a bántalmazott játékvezető nem sérült meg. A vádlottak a garázda, sportolóhoz méltatlan és agresszív magatartásukat nyilvános rendezvényen, nagyszámú nézőközönség előtt fejtették ki.
Ez várhat rájuk
A szabadlábon védekező vádlottakat a járási ügyészség nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettével vádolja, bűnösségükről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni – írja a Kékvillogó hírportál.
EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI
- Súlyos vasúti baleset a Apagyon: vonattal ütközött egy autó, a sofőrt életveszélyesen megsérült
- Rejtélyes körülmények között halt meg a nyíregyházi buszsofőr Németországban, a rendőrök a még a feleségének sem árulták el, mi történhetett Róberttel
- Milliárdokat költ kommunikációra a MÁV, miközben késnek a vonatok, rohadnak a sinek és az állomások,
- „Itt valami nem kerek” – a Pilisben holtan talált Kaszás Nikolett családja és barátai nem hiszik, hogy a 27 éves nő önszántából akart meghalni
- Tűz ütött ki a makói kórházban, egy ember meghalt
Kiemelt kép: Illusztráció