Site icon LikeNews

„Egy órán belül ott volt a kezemben a pozitív COVID-tesztem és terhességi tesztem is!” – Elképesztő fordulatot vett Hódi Pamela élete – Első közös gyermeküket várják Tóth Bencével

Mint ahogyan arról tavasszal a LikeNews is beszámolt a karantén időszak alaposan megviselte Hódi Pamela és Tóth Bence kapcsolatát, így a szerelmesek egy kis időre külön is váltak.

Nem sokáig bírták egymás nélkül

Azonban nem sokáig bírták ki egymás nélkül, a nyár közepén kiderült, hogy Pamela és Bence kibékültek. “Nem szeretnénk tovább találgatásokat olvasni kettőnkről. Ezért MI közöljük Veletek, hogy egy ideje már visszataláltunk egymáshoz” – írta korábban bejegyzésben Pamela. Hovatovább a békülést követően már az esküvőt kezdték el újra tervezgetni.

Kellett nekik egy kis idő

– Kellett egy kis idő, hogy lenyugodjunk, majd rájöjjünk, így nem jó: egymással akarunk lenni – mondta a HOT-nak Pamela.

Pamela is elkapta a koronavírust

Néhány héttel ezelőtt derült ki, hogy Pamela is elkapta a koronavírust, amit már csak azért is nehéz volt a számára, mert ez idő alatt nem láthatta a kislányát. Ám amiről a rajongók nem tudtak, hogy a pozitív covid-teszttel egyidőben Pamela azt is megtudta, ismét anyai örömök elé néz.

Pozitív terhességi teszt

Úgy döntöttem, csinálok egy terhességi tesztet. Így történhetett meg, hogy egy órán belül ott volt a kezemben a pozitív COVID-tesztem és a pozitív terhességi tesztem is! – mesélte Pamela a hot! magazinnak, aki sajnos a koronavírus maitt nem tudott teljesen felhőtlenül örülni a terhességének, hiszen ott volt benne egy olyan vírus, amelynek nem ismerte a hatásait.

Az orvosa megnyugtatta

– Hívtam az orvosomat, aki megnyugtatott, hogy semmi probléma nem lehet. Nagyon nehéz öt perc volt! De utána elkezdtünk örülni. Meglepett minket, hogy ilyen hamar összejött a baba: egyik nap megbeszéltük, s szinte másnap már teherbe is estem. Bencének kikerekedtek a szemei! – magyarázta boldogan Pamela, akinek a nővére is várandós, ő januárban fog szülni majd.

Nem várt nehézségek

Pamela boldogsága azonban még mindig nem volt felhőtlen, ugyanis egy nem várt nehézséggel is szembe kellett néznie neki és a párjának: Pamela ugyanis kórházba került.

Elájult, mentő jött érte

– Szombaton megtudtam a pozitív eredményt, és vasárnap, amikor éjjel egykor kimentem a konyhába, rosszul lettem. Amikor megfordultam, hogy szóljak Bencének, megszűntem létezni, elájultam, így be kellett vinni a kórházba…Hívtuk a mentőt, végül délelőtt 11-ig vizsgáltak, akkor jöhetett értem Bence – folytatja Pamela, aki az első sokk után megtudta, hogy minden rendben van a magzattal.

Nyári esküvőt terveztek, de a baba felülírt mindent

Bár a pár korábban nyári esküvőt tervezett, a baba most mindent felülírt. A lakodalom is így előrébb került s most már jó ideje valódi családként várják Nati kistesjóját, akinek már a nemét is tudják, ám úgy döntöttek nem árulják el, szeretnék ezt a titkot megtartani maguknak.

Kiemelt kép: Hódi Pamela és Tóth Bence

Exit mobile version