Budapest mellett Veszprém és Esztergom is bemutatkozik az MTV EMA 2020 online showban – jelentette be a kormányszóvivő szombaton a Magyar Turisztikai Ügynökség Facebook-oldalán.
Budapesten kívül két további helyszínről bejelentkeznek
Szentkirályi Alexandra elmondta, a fővárosban a műsor további két budapesti helyszínről is bejelentkezik, így az MTV díjátadó valamennyi követője megismerheti a főváros panorámáját és a Széchenyi fürdőt, ahol David Guetta, a világhírű DJ és producer zenél majd.
Turisztikai reklámot hoz magával
Hangsúlyozta, a zenei esemény páratlan turisztikai reklámot jelent Magyarországnak. Az eseményhez kapcsolódó televíziós és online megjelenésekben 180 ország egymilliárd nézője ismerheti meg az ország híres helyszíneit – írja az MTI.
Többen megszólaltak
A videóban – amelyben mások mellett megszólal Navracsics Tibor, a Veszprém-Balaton 2023 Kulturális Fővárosáért felelős kormánybiztosa, Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója és Hernádi Ádám, Esztergom polgármestere – elhangzott, november 8-án, vasárnap a régióban elsőként, Londonnal együtt Magyarország lesz az egyik helyszíne a világ legnagyobb és legnézettebb könnyűzenei díjátadójának, az MTV EMA-nek.
Virtuális utazáson vehetünk részt
Az adás során a nézők egy virtuális utazáson vehetnek részt és megismerhetik Magyarország emblematikus helyszíneit.
Elsőként Veszprémet mutatja meg Palvin Barbi
A showműsor alatt a világhírű magyar szupermodell, Palvin Barbara vezetésével elsőként Veszprémet, a királynék városát, láthatják a nézők, a másik vidéki helyszínen pedig a Dunakanyart és Esztergomot tekinthetik meg az érdeklődők.
EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI
- Családi tragédia Gárdonyban: vonat elé ugrott Csaba, miután agyonverte idős édesanyját
- Embertelen: radiátorhoz kötözték a kicsiket, öngyilkossági kísérletek és zaklatások a szolnoki befogadóotthonban – megdöbbentő felvételek a cikkben
- Elgázolt egy embert a villamos Budapesten, az érintett szakaszon pótlóbuszok járnak
- Családi dráma Gárdonyban: megölte anyját, majd magával is végzett egy férfi
- Halálra vertek egy nagyotthalló férfit Kelenföldön, a bokorba vizelés miatt tört ki a balhé
Kiemelt kép: media1.hu