Elcsalták egy lakásba a fiatal férfit, ahol lefogták és erőszakkal elvették értékeit.

Az áldozat hívta a rendőrséget

A rendőrségre egy 18 éves férfi tett bejelentést 2020. november 4-én 14 óra 27 perckor arról, hogy alkalmi ismerősei egy Győrben lévő munkásszálló szobájába csalták, ahol kirabolták őt.

Elcsalták a lakásra

A helyszínre érkező rendőrök meghallgatták a sértettet, aki elmondta, hogy Budapestre akart utazni és a győri vasútállomáson megszólította őt két férfi. A beszélgetés közben csatlakozott hozzájuk még egy férfi és egy nő is, akik egy lakásba csalták azzal, hogy utazzanak együtt a fővárosba, de előtte még menjenek haza, hogy magukhoz vegyenek pár dolgot. 

Az ablakon keresztül mentek be

Közösen elmentek az említett ingatlanhoz, ahova az egyik férfi a bejárati ajtón keresztül bement, a többiek – köztük a 18 éves férfi is – az ablakon keresztül másztak be. 

Elvették az értékeit

A szobában beszélgettek, majd minden előzmény nélkül őt a csoportból egy férfi lefogta, míg egy másik a nyakából kitépte táskáját, és elvették pénztárcáját, készpénzét, illetve bankkártyáját. Ezt követően a fiatal férfit kitessékelték az ablakon, aki ezután hívta a rendőrséget.

Az egyik gyanúsítottat elkapták

Az egyenruhások rövid időn belül a helyszínen elfogták a rablás egyik feltételezett elkövetőjét, L. Christopher helyi lakost, akit a Győri Rendőrkapitányságra előállítottak.  

EZ IS ÉRDEKELHET!

Betegesen féltékeny volt a feleségére, ezért kegyetlen módon, főzés közben kioltotta a hatgyermekes asszony életét

A másik elkövetőt még keresik

A nyomozók a 26 éves győri férfit rablás bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették, társát a rendőrök még keresik – írja a police.

EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI

Kiemelt kép: Illusztráció