Elsodort a gyorsvonat a Dunakeszi alsó vasútállomáson egy negyven év körüli férfit. Megpróbált átszaladni a Budapest felől érkező vonat előtt, de elkapta a szerelvény, földre terítette. A sokkos állapotba került férfi erősen vérzett, rángatózott, egy 18 éves lány ugrott le hozzá a peronról segíteni.

A mentésben résztvevő hölgy, Mészáros Anna édesapja, Mészáros Miklós írt levelet a történtekről. Ebben beszámolt arról, hogy az állomáson megállás nélkül áthaladó gyorsvonat hosszan dudált, mert a vonatvezető láthatta, hogy a balesetet szenvedett férfi két nővel rohant át a síneken, hogy elérjék a vonatot. Az átrobogó szerelvény elől a két nő el tudott ugrani, a férfit viszont elcsapta a vonat – írja a BudaPestkörnyéke.hu.

A férfi a sínek mellé esett, rángatózott, megpróbált feltápászkodni. A peronon 15-20 ember bámulta a történteket, a férfi majdnem leszakadt, fityegő, vérző karját, de senki nem ment segíteni, csak Anna a 18 éves fiatal lány. Ő hívta a mentőket, tartotta a sérültben a lelket.

A peronon állók elmentek a kicsit késő pesti vonattal, az új érkező utasok pedig csak bámészkodtak, közönyösen nézték a véres féri körüli történéseket. Elsőként a tűzoltók, majd a mentők, végül a rendőrök is megérkeztek. A 18 éves Annából – ahogy édesapja írja – elfogyott a szusz. Szegény a sínek mellett guggolva kihányta a reggeli joghurtját. Erre a rendőr annyit mondott: Itt rossz helyen guggolsz.

A mentők a féri hozzátartozóinak sem engedték meg, hogy velük menjen, így a 18 éves Anna a vasútállomásnál hagyott kisautójával bevitte a sérült rokonait a Honvéd Kórházba.

Megköszönik Mészáros Anna segítségnyújtását – Forrás: Facebook/Dióssi Csaba

A 18 éves Annának példamutatóan segítőkész tettét a fenti képen bal oldalon álló Dunakeszi polgármester, Dióssi Csaba személyesen köszönte meg. Ezt követően a Anna a következőket mondta:

A jegykiadó automatánál álltam, amikor hirtelen meghallottam a Pest felől érkező vonat nagyon hangos és hosszú dudálását. Amikor a vonat elszáguldott, láttam, hogy egy férfi fekszik a földön. Azt hittem meghalt, de láttam, hogy rángatózik, ekkor automatikusan futni kezdtem, hogy segítsek neki – meséli Anna.

A szerencsétlenül járt férfi 40 év körüli volt, a két hölgy pedig az élettársa és a nagymamája. Nagyon vérzett a férfi, a könyöke és a csuklója teljesen összeroncsolódott, csúnya látvány volt. A vele lévő két hölgy is sokkos állapotba került.

Anna azt is elmesélte, hogy a vérzés elállításához a nagymama sálját használta és az állomáson várakozók közül senki sem ment oda segíteni, azt sem kérdezték meg, hogy tehetnek-e valamit.

A 18 éves lány nem titkolja, hogy nagyon bántotta az emberek közönye. Ő több életmentést is látott orvos édesanyja mellett, így tudta mit kell csinálni.

Benkő Tamás dunakeszi önkormányzati képviselője azt mondta az esettel kapcsolatban, hogy ez a magyar valóság, szomorú! Szégyellje magát az a sok ember, aki ott volt. Reméljük még sok olyan fiatal van, aki példát mutat a társadalomnak, mert ilyenkor mindig arra gondoljunk, hogy az a 20 ember minket és a családtagjainkat is ott hagyott volna, ez pedig elszomorító. A mai közömbös társadalomban legyünk büszkék arra a kevés emberre, aki tud még bátor és példamutató lenni.

Kiemelt kép: illusztráció