Elfogatóparancsot adtak ki VV Krisztián ellen. A Való Világ 9 játékosát önbíráskodás miatt körözik. Krisztián azzal vált ismertté a RTL klubon, hogy végigszexelte a műsort VV Viviennel.

Körözik VV Krisztiánt

Felkerült a Police.hu körözési listájára a ValóVilág 9 powered by Big Brother játékosa, VV Krisztián. Az elfogatóparancs szerint önbíráskodással vádolják – írja a Kékvillogó Hírportál.

Teherbe esett tőle VV Vivien

Krisztán a műsor alatt azzal vált ismerté, hogy összejött játékostársával, VV Viviennel, a kapcsolatuk a műsor után is folytatódott, majd egyszer csak a 19 éves lány bejelentette, hogy gyereket vár.

Folytatódott a szerelem

A műsor után folytatódott a szerelem. Először Krisztián esett ki a Való Világból, majd egy hónapra rá Vivient is kijött a házból. Ezután szerelmespárkánt élték mindennapjaikat, azonnal összeköltöztek.

Sírva fakadt örömében

Tavaly februárban VV Krisztián és VV Vivien közösen nyilatkoztak a Fókusznak. “Lefagytam, aztán elkezdtem zokogni, aztán örültem, aztán megint sírtam. Aztán felhívtam a Krisztiánt, és elmondtam” — mondta VV Vivien terhességéről.

Össze akartak házasodni

„Takarítás közben odajött hozzám egy elég hülye szituációban, és akkor kérte meg a kezem” — mondta VV Krisztiánról Vivien.

A baba nevén is gondolkodtak

Már a baba nevéről is beszéltek “Az biztos, hogy külföldi nevet szeretnék neki, és nem olyan nevet, hogy elmegy az iskolába, és ilyen Béla, Józsi, meg ilyenek” – részletezte akkor a Való Világ versenyzője.

Eltűntek a közös emlékek

Egyszer csak azt vette észre VV Vivien ötvennégyezer követője az Instagramon, hogy hirtelen eltűnt az összes közös kép Krisztiánnal az Instagramról, sőt, olyan kép sincs a fiókban, amin a babáról-terhességről lenne szó.

Elvetette a gyereket

Ezután Vivien is megerősítette, hogy szakítottak, majd a hírek szerint elvetette közös gyermeküket. Krisztián pedig eltűnt a nyilvánosság elől.

Elfogatóparancs

Most pedig a rendőrség körözi Krisztiánt. Az elfogatóparancs alapján körözött személyek listájára péntek délelőtt került fel.

Önbíráskodás

Az elfogatóparancs alapján körözött személyek listájára péntek délelőtt került fel.Az önbíráskodás, a törvény megszegése azzal a szándékkal, hogy büntetést nyerjen az olyan bűn, amelyet az önbíráskodó szerint a törvény nem büntet. A magyar jogi definíció szerint a köznyugalom elleni bűncselekmények csoportjába tartozó bűntett.

Kiemelt kép: VV Krisztián – Forrás: RTL klub