Elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint kegyetlenül ölte meg öthónapos terhes élettársát Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A férfi a gyilkosság után eltűnt.

Elfogták azt a dombrádi férfit, akinek élettársát meztelenül, brutálisan összeverve találták meg házuk kertjében. A 24 éves áldozat öthónapos terhes volt. Ez lett volna a pár második közös gyereke. Az első gyermeküket nem ők nevelték, születése után örökbe adták. Erről a LikeNews.hu ebben a cikkében írt.

A helyiek is biztosra veszik, hogy Csaba végzett Nórával, szinte mindennaposak voltak a családi balhék. Olyan esetről is beszámoltak, hogy a férfi a nyílt utcán bántalmazta élettársát.

A férfi állítólag súlyos kábítószerfogyasztó volt, ismerősei nem is értették, miből jut hozzá a droghoz, állandó munkája nem volt.

A 24 éves lány holttestére egy rokona talált rá, aki napok óta nem látta a lányt, ezért látogatta meg őt. Ekkor fedezte fel a kertben fekvő meztelen holttestet, melyen szúrás nyomok nem voltak: a lányt halálra verhették. A rendőrség nagy erőkkel eredt a gyilkos nyomába.

Azt hogy hol és milyen körülmények közt fogták el a férfit, a rendőrség még nem közölt részleteket.

Kiemelt kép: a gyilkosság helyszíne – Forrás: frissmedia.hu