Elhagyta az intenzív osztályt az a 26 éves rendőr, akire az egyik újpesti lépcsőházban késsel támadott egy férfi csütörtökön, szenteste napján. Közben azt is bejelentették, hogy a kerületi önkormányzat megjutalmazza az akcióban résztvevő rendőröket.

Súlyos, életveszélyes sérülések

Wikonkál Norbert, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ főigazgatója azt mondta: a 26 éves rendőr súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, életmentő beavatkozásokat kellett végrehajtani. A “szerencsén és az ellátást végző orvosokon múlt az élete” – fogalmazott az állami tévében a főigazgató.

A 4. kerületben történt az eset

Mint megírtuk egy budapesti társasház lépcsőházában hangoskodó férfiről tettek bejelentést december 24-én 6 óra 37 perckor. A bejelentésre kiérkező járőrpár egyik tagját az agresszív férfi egy késsel többször megszúrta, ezért társa életének védelmében a másik rendőr lelőtte a támadót, aki a helyszínen életét vesztette. A megszúrt rendőrt kórházba vitték.

Többször is megszúrta a támadó a rendőrt

A rendőrök kiérkezése után a támadó először arcon, majd combon, ezután pedig kétszer hasba szúrta az egyik járőrt, akinek a társa erre tüzet nyitott, tízszer lőtt, öt golyó találta el a támadót.

Kapcsolódó:

A támadót lelövő rendőr sokkos állapotba került

A 23 éves őrmesternő tehát tíz lövést adott le a támadóra, a 35 éves délegyházi férfira. A rendőrnő fizikailag nem sérült meg, de sokkos állapota miatt megfigyelésre szintén kórházba került. Őt azóta kiengedték a kórházból.

Egy túlélő levele

Hááát hol is kezdjem? HÁLA! Mindenki tudja mi történt, de kevesen tudják, hogy ez pont nálunk, pont velünk történt. Talán csak perceken múlott, hogy nem jutott be a lakásba hozzánk és egy fiatal srác, egy rendőr, most már tudjuk Peti rávetette magát, az ajtónkból vitte el” – írta annak az újpesti háznak az egyik lakója, ahol az elmeháborodott késelő garázdálkodott.

Majdnem meghalt a rendőr

A Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának főigazgatója megjegyezte, ha egy nagyobb eret ért volna rendőr testén a szúrás, a férfi hamar elvérezhetett volna, és mire kórházba kerül, már nem tudtak volna segíteni rajta.

Katonaorvosok műtötték

Fontosnak nevezte azt is, hogy egy olyan orvoscsapat végezte az ellátást, amelynek katonaorvosként harctéri sérülések ellátásában is nagy tapasztalata van.

Gyors és szakszerű ellátás

A már jobb állapotban lévő kollégájukról szóló hírt szombat délután a rendőrség is közzétette Facebook-oldalán. “Hogy ez így lehessen, köszönet illeti az Országos Mentőszolgálat mentőseit”, mert gyors és szakszerű ellátásuknak köszönhetően az életveszélyesen megsebesített kollégájuk időben kórházba kerülhetett – írták, jelezve, hálával tartoznak továbbá a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának is, hogy a speciális sebészi és harctéri sebesülések ellátásában jártas munkatársaik életmentő műtétet végeztek, megmentve ezzel az őrmester életét.

Azt hitték tűz van

A rendőrtámadás napján egy indiai férfi sikoltozást hallott a Kassai utcában a panelházból. Arra gondolt, lehet, hogy tűz van az épületben, ezért felhívta a barátnőjét, aki az épületben lakik, hogy jöjjön le. A hölgy, mikor leért, egy földön fekvő, véres emberre talált a postaládáknál.

Megszólalt az egyik lakó

A társasház egyik lakóa elmondta, a kukucskálón keresztül annyit látott, hogy egy férfi hatalmas késsel a kezében járkál a 6. emeleten, és ordibál.

Jutalmat kapnak

Az újpesti önkormányzat jutalomban részesítette a Kassai utcai véres karácsonyi események során példás helytállásról tanúbizonyságot tevő rendőröket. Mindenekelőtt a két rendőrnek mielőbbi felépülést kívánunk, és köszönjük tisztes helytállásukat, Újpestért végzett munkájukat! Az ünnepek után pedig Újpest Önkormányzata nevében méltóképpen szeretnénk megköszönni helytállásukat – írja Facebook-bejegyzésében Déri Tibor polgármester.

Ez is érdekelni fog, olvasd el!

“Vajon tudod, hogy vendégeink voltak 4 fiatal gyerekkel voltunk” – köszönetet mondott a hős rendőröknek annak az újpesti háznak a lakója, amelyben a késelő férfi garázdálkodott

Kiemelt kép: MTI/Mihádák Zoltán