Elhunyt 83 éves korában Baron Wolman, a Rolling Stone magazin első szerkesztőségi fotósa, aki segített megalapozni a lap vizuális stílusát és aki ikonikus képeket készített a rockkultúra olyan nagyságairól, mint Jimi Hendrix, a Rolling Stones, Frank Zappa vagy Grace Slick.

Súlyos beteg volt

A neves sajtófotós, aki súlyos izomsorvadásos betegségben, amiotrófiás laterálszklerózisban (ALS) szenvedett, hétfőn halt meg – közölte az NPR amerikai közszolgálati rádió a fotós munkatársa, Dianne Duenzl bejelentésére hivatkozva.

Későn kezdte a fotós karrierjét

Wolman már csaknem harminc éves volt, amikor a hatvanas évek végén elkezdődött fotóriporteri pályafutása San Franciscóban. Korábban egy ideig Berlinben élt, ahol a falról is készített anyagot. A zene iránti rajongása vitte a Rolling Stone magazinhoz 1967-ben, amelynek első szerkesztőségi fotósa lett. Képei minden lapszámban megjelentek. Kezdetben ingyen dolgozott, és inkább megtartotta képei szerzői jogait, ami később ügyes üzleti húzásnak bizonyult.

Könyvet írt

Több könyve is megjelent, 1992-ben Classic Rock & Other Rollers című kötetének előszavában a Rolling Stone alapítója, Jann Wenner a magazin korai éveinek „ismeretlen hősei” közé sorolta, aki segített meghatározni a lap vizuális stílusát, és kikövezte az utat a nyomában haladóknak.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

A few years ago, Wade Lawrence, the museum director at the Bethel Woods Center for the Arts, invited me to present an exhibit of my Woodstock photos in the main museum gallery. Bethel Woods is situated on the actual site of the 1969 Woodstock Music & Art Fair in Bethel, NY. The Center complex consists of an amphitheater, a performing arts venue, and a dynamite museum. It’s definitely worth a visit if you were at Woodstock in 1969 and want to “return to the garden,” or if you’re just curious to learn more and catch the vibes of one of the most iconic moments in American history. For more information about the Center and its ongoing activities visit their website, and then visit the Center itself. You won’t be sorry… PS – photo by the lovely and talented @annawebber www.bethelwoodscenter.org/ #fotobaron #thefotobaron #woodstock #woodstock69 #bethel #bethelny #bethelwoodscenterforthearts #bethelwoodscenter #wadelawrence #annawebber

Baron Wolman (@woodstock69photos) által megosztott bejegyzés,

Hendrixet is fotózta

Hendrixről a legintenzívebb képeket a színpadon készítette. Woodstockban és műtermében is fényképezte a zseniális gitárost, bensőséges pillanatokban, gondolataiba merülve vagy nevetés közben.

A Woodstock legtöbb legendás képét is ő készítette

A legendás Woodstockról a kollektív emlékezetben fennmaradt képek egy része Wolman fotóiból áll, aki szinte mindent lefotózott, amit a fesztiválon látott: a fellépésre várakozó előadóktól a színpadi műsoron át a kulisszák mögötti pillanatokig. Távoli képeken örökítette meg a hatalmas tömeget, de gyönyörű közeli fotókkal is ábrázolta a zene által elvarázsolt rajongókat. Fotóit később számos, a kort és a fesztivált felidéző dokumentumfilmben felhasználták.

Rolling Stone

 A Rolling Stone első számához a Grateful Dead együttest fotózta. 1969-ben a hírnév küszöbén álló Allman Brothersről készített képeket, és Janis Joplint is fényképezte otthonában. Wolman pályafutásának kezdetén nem volt irányadó elméleti vagy esztétikai iskola a zenei fotósok számára. Wolman számtalan élő koncert fotózásán edződött, majd a kulisszák mögé merészkedve és stúdiójában olyan művészeket fényképezett spontán pillanatokban, mint Pete Townsend, Jeff Beck és Johnny Cash. Miles Davisről is sok emlékezetes fotót készített, többek között a hatvanas évek végén akkori feleségével, Betty Davisszel – írja az MTI.

Halála előtt üzenetet hagyott

Halála előtt október 4-én írt utoljára közösségi média oldalára. „Amint a nap lenyugszik a Csendes-óceán felett, éppúgy fordul át az életem” – fogalmazott a fotós, akinek életében a mottója szerint 1965 óta munkája az örömmel keveredett.

Kiemelt kép: Illusztráció