Egy randevút tervezett a csepeli lány a Keleti pályaudvaron, ahol elkábították, majd Svájcba vitték. Fogvatartói szexmunkára kényszerítték Nikit.

A többgyerekes család 20 éves Nikolettájának semmi esélye sem volt, mert támadója elkábította, majd magával hurcolta. A fiatal nő csak jóval később tért magához, Svájcban ébredt fel egy bár szobájában. Támadói kézről kézre adták, fenyegették, valamint szexmunkára kényszerítették. A  család egyik közel álló ismerőse mesélte el a szörnyűségeket.

„Sokkot kaptam, amikor meghallottam, hogy Niki eltűnt. Sokáig nem tudta senki, mi történt valójában, hiszen a lány édesapját és a testvéreit nagyon megviselték a történtek. Ismerősöket kérdeztek meg, tudnak-e valamit a lányról vagy látták-e valahol…” – mondta a Ripostnak a lány egyik ismerőse.

Nikoletta a Facebookon ismerte meg későbbi támadóját, akivel csak egy egyszerű találkozót kívánt megejteni. A Keleti pályaudvaron találkoztak, hogy jobban megismerjék egymást egy randi során, de ezzel a lány óriási veszélybe került.

A lány egyik ismerőse szerint a férfi valamit itatott Nikivel, amiben drog lehetett.

 „Ezután Niki elveszítette az eszméletét, és Svájcban, egy szobában ébredt fel. Mindez úgy derült ki, hogy az apját értesíteni tudta. A fogvatartói elvették a telefonját, hogy ne tudjon segítséget kérni, de a lány a szobában talált egy tabletet. Keresett egy wifit – szerencséjére talált is egyet, amibe password nélkül be lehetett jelentkezni, majd a Facebookon keresztül segítséget kért az apjától, aki azonnal a magyar rendőrséghez fordult” – árulta el a megrázó részleteket a család ismerőse.

A Ripost információi szerint Nikoletta Zürichben élte át a borzalmakat egy bárban: a lány szerint elrablója szexrabszolgának adta el. A nő beszámolója szerint fogvatartói eladták őt, és több férfi is megerőszakolta.

 „Miután Niki édesapja járta a rendőrséget, és olykor kapcsolatba tudott lépni a lánnyal, ezért hamarosan be tudták azonosítani a bár helyszínét. Úgy tudom, Niki kifotózott az ablakon a tablettel, elküldte haza a fotót, és az utcakép alapján találták meg a bárt, így tudták kiszabadítani. Úgy hallottam, Niki a hatóságnál van, arra vár, hogy végre hazajöhessen és újra átölelhesse a családtagjait” – magyarázta az asszony.

Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság panaszirodáján tettek bejelentést, amely alapján a rendőrség haladéktalanul nyomozást rendelt el kerítés bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A BRFK minden Magyarországon végrehajtandó szükséges és lehetséges nyomozati cselekményt haladéktalanul elvégzett, intézkedett a nő körözésére, továbbá felvette a kapcsolatot a svájci társhatóságokkal is.

Kiemelt kép: illusztráció