Angliában már megvan a megoldás! Azok a diákok, akiknek a koronavírus terjedése miatt elmarad az idei érettségi vizsgája, a tanáraik értékelése alapján kapnak majd osztályzatot – jelentette be az angol kormány. De mi a helyzet nálunk?

Döntés nincs vagy lehetőségek vannak

A kormány legutóbbi álláspontja szerint jelenleg nincs akadálya annak, hogy rendesen megtartsák az érettségiket, ugyanakkor Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár azt mondta, hogy több forgatókönyvön is dolgozik a kormány, és kellő időben megszületik a döntés. Az államtitkár az ATV – n úgy nyilatkozott, hogy a lebonyolítás szempontjából mindenre nyitottra kell lenniük, ha nem változik a járványhelyzet. Ez azt jelentené, hogy a diákok a jelenlegi májusi időpontok helyett később vizsgáznának majd. 

Akár az is előfordulhat, hogy egészen nyárig csúszik a 2020-as érettségi – írja az Eduline.hu. Ez az egész felvételi rendszer átalakítását is magával vonná, hiszen a nyári ponthatárokat és felvételi eredményeket az érettségi bizonyítványok híján nem lehet a szabályok átalakítása nélkül kihirdetni.

Érettségi: online vagy távol ülve?

Ha a koronavírus-járvány terjedése mérsékelt marad, a diákokat több tanterembe szétültetve megtartható az érettségi – mondta Maruzsa Zoltán. Egyelőre nálunk nincs szó online érettségiről, de ez is opcionális megoldás lehetne. Az Egyesült Államokban az Advanced Placement (AP) vizsgákat idén online tartják és két-három óra helyett 45 percre rövidítik. A diákok bármilyen eszközön megírhatják az egyszerűsített vizsgákat, akár számítógépen, tableten vagy okostelefonon is. A szervezők hozzátették, kézzel is meg lehet majd írni a vizsgákat, ebben az esetben lefényképezve kell elküldeni őket – írja az Eduline.hu.

Becsült osztályzatok jöhetnek

Ha nem lesz érettségi, akkor akár a briteknél véglegesített forma is szóba jöhet. A brit oktatási kormányzat hosszas mérlegelés után meghozta döntését. Az elmaradt érettségik (GCSE-vizsgák), általános iskolai vizsgák helyett a diákok a tanáraik becsült osztályzata alapján kapnak majd év végi jegyeket – így értékelik idén a diákok munkáját, teljesítményét.

A diákok egyre feszültebbek

Nemcsak a szülők, hanem a diákok is feszültek, hiszen nyakukon az érettségi időpontja és a jelenlegi helyzetben egyik opcionális megoldás sem túl jó. A Likenews.hu megkérdezett egy érettségi előtt álló tanulót, aki elmondta ugyanúgy készül, mintha nem lenne járvány.

 „Előbb – utóbb le kell érettségiznünk, ezért én szorgalmasan tanulok, készülök otthon. Biztos vannak olyanok is, akik inkább a neten lógnak, vagy filmeket néznek tanulás helyett, abban reménykedve, hogy idén elmarad az érettségi, de szerintem ez nem fog bekövetkezni” – mondta Frida.

 Az Eduline.hu-ra véleményt írhattak a diákok. A hozzászólásokból kiderült, hogy ez a helyzet erőn felüli teljesítést kíván tőlük. 

„Szinte mindenki nyűgös, stresszes, tartunk a vírustól, féltjük az idős, beteg rokonokat, miközben otthon kell maradnunk, messze egymástól pont az utolsó hónapban, amikor még együtt lehetnénk.” – mondja egy végzős diák. 

Nincs motiváció

 „Eddig majdnem kitűnő voltam, nincs gondom a tanulással, de úgy érzem, semmi motivációm nincs, és megijeszt a bizonytalanság.  – panaszolja egy tanuló. – Fáradtak, szomorúak, feszültek vagyunk. Egyszerre akarok már egyetemre menni, és megismételni ezt a félévet vagy évet, bepótolni mindent, ami most elmaradni látszik”.

A végzős diákok többsége úgy érzi, az új rendszer adta nehézségek, és a motiváció elvesztése miatt most teljes a káosz. Abban bíznak, hogy mihamarabb döntés születik az érettségi ügyében.

Kiemelt kép: illusztráció