Elkezdődött Moldava György temetése. Az írót a Kozma utcai zsidótemetőbe helyezik örök nyugalomra. Kardos Péter főrabbi búcsúztatja.
Otthonában hunyt el
Moldova György szombaton, 88 éves korában otthonában hunyt el. „Tiszta és rettenthetetlen szellemét megőrizzük, írásai, hite, elvhűsége velünk marad, és mindannyiunkkal, akik őt olvassuk – írta közleményben lánya, Moldova Júlia.
Köveket helyeznek el a síron a gyászolók

A barátok is búcsúztak

Iványi Gábor a gyászmenetben

Gyászmenet a Kozma utcai temetőben

Moldova György koporsóját sírhelyéhez viszik

Iványi Gábor is beszédet mondott a temetésen

„Nem hal meg számunkra”
„Nem hal meg számunkra, ha olvassuk műveit, ha kijövünk ide és megosztjuk vele érzéseinket. Búcsúzzunk tőle a köszönet és hála érzésével” – mondta búcsúztatójában a rabbi,
Moldova György koporsóját fekete lepellel takarták le

Kardos Péter főrabbi búcsúztatja Moldova Györgyöt

Egykori bányászok is elmentek a temetésre

Kezdődik a gyászszertartás

Moldova György özvegyét Iványi Gábor kíséri

Sokan jöttek el a Kozma utcai temetőbe

Érkeznek a gyászolók Moldova György temetésére

Napok óta eszméletlenül feküdt
Az író felesége, Palotás Katalin megtörten nyilatkozott férje elvesztéséről, aki már napok óta rendkívül rossz állapotban volt. Palotás Katalin szerint Moldova György sztrókgyanús tüneteket produkált, így sejteni lehetett, hogy közel a vég.
A képeket a LikeNews.hu fotósa készítette