Éppen háttal állt az útnak az a 68 éves férfi, akit a háza előtt, fűnyírás közben gázolt halálra egy autós Kétyen. A volánnál ülő fiatalember több bódítószer hatása alatt állt.

Esélyes sem volt a túlélésre annak a Tolna megyei férfinak, akit vasárnap délután gázoltak halálra Kétyen. B.József éppen füvet nyírt háza előtt, amikor a 35 éves sofőr elütötte.

A tolnai sofőr Toyotájával Zomba felől Tamási felé tartott a 65-ös főúton, amikor lesodródott az útról, és elcsapta a 68 éves férfit. Az egyik szomszéd szemtanúja volt az egésznek, ő azt mondta: az áldozat nem láthatta a közelgő véget, mert épp háttal állt az útnak.

„ Szörnyű látvány volt, jött ez a fekete autó, megcsúszott a kanyarban, majd többször megpördülve ráesett Józsira és odanyomta a kerítéshez” – mondta a Borsnak Mária.

Az asszony szerint a sofőr azt sem tudhatta, mit csinál, annyira részegnek tűnt. Azt mesélte, hogy amikor megjöttek a rendőrök, a sofőr összeveszett velük, rugdosta őket, úgyhogy azonnal meg kellett bilincselni, majd éppen Mária kapuja elé fektették és meg is kötözték.

A rendőrség még vasárnap közölte, hogy tudatmódosító szerek hatása alatt állt a gázoló.

Az elhunyt férfi és felesége Paksról két éve költözött Kétyre.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel a kétyi gázolásról – Forrás: police.hu