Nem akarták levinni a teljes üveg fertőtlenítőt a Szigetvári Kórház nagyműtőjébe, így kerülhetett egy kis üveg belőle a sóoldat mellé. A műhiba miatt a 42 éves nő maradandó szervi és lelki sérüléseket is szenvedett.

Szerdán derült ki, hogy szigetvári kórházban véletlenül sóoldat helyett fertőtlenítőt kapott egy asszony, miután a műtét előtt összecserélték a két üveget. Erről a LikeNews.hu részletesen ebben a cikkében írt.

Az ATV információi szerint a beavatkozást nem a központi műtőben, hanem az úgynevezett kis műtőben végezték el, ide nem akarták levinni a nyolcliteres fertőtlenítőt, így ebből egy kicsit egy üvegbe öntöttek, ám nem írták rá, hogy valójában mi is van benne. Így keveredett véletlenségből a fertőtlenítő a sóoldatok közé. Ezt a szert általában a műtők és az eszközök fertőtlenítéséhez használják.

A szakorvos és pszichológus szerint, ha a beteg túl van az életveszélyen, még hosszú időbe telhet a felépülése mind lelkileg, mind testileg. Ám a betegnél kialakulhat gyulladás is, legrosszabb esetben pedig hályog a szervezetében.

„A gyógyulási folyamat és a gyógyulási időtartam nagyban függ az elváltozástól, hogy milyen szervet és milyen mértékben érintett és az akutan kialakuló szövődmények mennyire vették igénybe a szervezetet, valamint milyen beavatkozásokat kellett ahhoz végezni, hogy a gyógyulási folyamat meginduljon” – nyilatkozta Késmárky András sürgősségi szakorvos az ATV-nek.

A rendőrség továbbra is ismeretlen tettes ellen nyomoz foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt. A tragikus hiba után a személyzet egyik tagja teljesen összeomlott, jelenleg is kórházban kezelik.

Kiemelt kép: illusztráció, nem a Szigetvári Kórházban készült – Fotó: MTI/Máthé Zoltán