Három év fiatalkorúak börtönére ítélt a Kecskeméti Törvényszék egy 16 éves román fiút, aki egy vita során halálra késelte apját egy orgoványi tanyán – közölte a bíróság sajtószóvivője kedden az MTI-vel.
Gyámhatósági védelem
A tájékoztatás szerint a fiú tizenkét testvére közül hat érkezett Magyarországra, de szüleik italozása miatt 2019 áprilisában a gyámhatóság a védelmébe vette őket.
Apjával nem volt szoros a kapcsolata
A vádlott gyermekotthonba került, ahonnan rendszeresen megszökött és alkalmi munkákat vállalt. Apjával nem volt szoros a kapcsolata annak italozó életmódja miatt, ilyenkor ugyanis a férfi agresszívan viselkedett, időnként feleségét és gyermekeit is bántotta.
FRISS!
Megszületett az ítélet a halálos balesetet okozó orgoványi nő ügyében
Közös italozás
A fiú idén januárban édesanyja hívására látogatóba érkezett szülei orgoványi lakásába, ahol közös italozásba kezdtek. Hajnalban az apja és az anyja között vita alakult ki, amely verekedésbe torkollott.
Az apja a karjánál fogva megrántotta
A vádlott erre távozni készült, de az apja a karjánál fogva visszarántotta, és felszólította, hogy maradjon. Dulakodásuk közben az asztalról a földre esett késsel a fiú többször hátba, illetve egyszer fejen szúrta a férfit, aki belehalt sérüléseibe.
EZ IS ÉRDEKELHET!
Szörnyű tragédia: Míg a kismama a szült, leégett a nyolcgyermekes szabolcsi család háza
Beismerte tettét
A vádlott az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét, a tárgyalásról lemondott. Az ítélet jogerős. A fiú letartóztatásban várta az ítéletet, így már meg is kezdte a büntetése végrehajtását – írja a Kékvillogó.
EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI
- Megtörte a csendet Majka: “Amikor ő már nem lesz, én még mindig itt leszek” – mondja a reppen
- Fejbe rúgták és szexre kényszerítették aztán kutyaként kellett viselkednie a 12 éves lánynak Józsefvárosban, a borzalomról videót készítettek a kegyetlen tettesek
- Egymás után hagyják faképnél a szövetségesei Fetter Ádámot, Pilisvörösvár polgármesterét – aki kitiltotta a kultúrházból az Orbán-kormányt bíráló Pottyondy Edinát
- Brutális tömegverekedés robbant ki egy szolnoki diszkóban – székdobálás, sikító nők, kitört ablakok, rémálommá vált a buli – TikTok videók készültek a balhéról
- “Utolsó felszólítás! Állj oda!” – Elveszítette türelmét a rendőr és gázspray-vel közvetlen közelről arcon fújta az őt videózó férfit
Kiemelt kép: illusztráció