Galambos Lajos néhány évvel ezelőtt 125 napot töltött börtönben, amikor harminc milliós közműlopással vádolták meg, az ügy azóta sem zárult le. Lajcsi bevallott, hogy bizony volt egy ismert barátja, aki a szabadulása után csúnyán elárulta őt.

Szívességet kért tőle

Lajcsi lánya kedvéért szívességet kért egykori barátjától, ám nem úgy sült el a dolog, ahogy ő azt gondolta.

„A lányom, Bogika egyik éjjel azt álmodta, hatalmas közönség előtt trombitálok. Szerettem volna valóra váltani az álmát, ezért is kerestem fel régi jóbarátomat, Nyári Karcsit. Nem fejtettem ki neki, miért szeretném, ha meghívna a koncertjére, úgy gondoltam, több évtizedes barátság után értjük egymást, de tévedtem…”  – mesélte Lajcsi a Blikknek.

Nyári Károlyról van szó

Nyári Károly és Lajcsi hosszú évtizedekig voltak barátok, együtt jártak konzervatóriumba, valamint a trombitás számos alkalommal hívta a Dáridóba a zongoraművészt.

Fáj neki, amit tett

Lajcsi elmondta, hogy egykori barátja igenis sokat köszönhet neki és igenis fáj a hátbatámadás, amit kapott tőle.

„Nem akarom azt mondani, hogy sokat köszönhet nekem, hiszen sosem vártam hálát, de bajban ismerszik meg a jóbarát… Fáj, hogy szívességet kértem, és annyi sem volt benne, hogy visszahívjon és azt mondja: nem megy. Egyszerűen eltűnt, azóta sem adott erre magyarázatot. Az árulás és a hátbatámadás fáj a legjobban. Erről nem is akartam sokáig beszélni, de hatvanéves leszek nemsokára, és nem akarok több sérelmet, sebet cipelni. Bántott, hogy talán a börtön miatt nem nyújtott segítséget az a barátom, aki az esküvőmön is ott volt, akit mindig támogattam és azt hittem, én is számíthatok rá. Amit ő tett, azt árulásnak tekintem” – folytatta a lapnak a trombitaművész.

Voltak akik mellette álltak

Lajcsi a  a Klubrádió Világtalálkozó című műsorában Kadarkai Endrének is mesélt a történtekről, ahol elmondta, hogy voltak, akik a börtön után is mellette álltak: Mága Zoli és Lajsz Andris végig kitartottak mellette és biztos benne, ha tőlük kért volna szívességet nem mondtak volna nemet.

A trombitás elmondta, hogy egyébként azóta, ha összefutottak Nyári Károllyal nem beszélgettek hosszasan, eltávolodtak egymástól.

Nyári Károly nem emlékszik

A zongoraművész állítja, hogy nem emlékszik az esetre, amit Lajcsi elmesélt.

„Nem emlékszem, hogy Lajcsi valaha is megkeresett volna azzal, hogy szeretne nálam fellépni. Örömmel mondtam volna igent” – mondta Nyári a Blikknek.

Szerinte még most is barátok

Nyári Károly elmondta, hogy ő úgy gondolja, hogy a mai napig barátok Lajcsival és azóta többször is találkoztak és sosem érezte azt, hogy haragudna rá, valamint sosem elevenítette fel neki a témát.

Fotó: Nyári Károly

EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI

Kiemelt kép: Galambos Lajos