Site icon LikeNews

“Figyelni kell a tüneteket, és ha rosszabbodik az állapotunk, el kell menni a kórházba”- ezt javasolja Merkely Béla, aki magát gyógyította ki a koronavírusból

Főleg vitaminokkal kezelte magát Merkely Béla, miután elkapta a koronavírust. Vérhígító terápiát is alkalmazott és ágyban maradt – ezt mondta a Semmelweis Egyetem rektora az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Enyhe tünetekre számított

Kezdetben azt hitte, hogy könnyű lefolyású lesz a betegsége, enyhe hőemelkedése volt torokkaparással, a harmadik napon nagy fájdalmai lettek, legyengült és belázasodott – mondta a koronavíruson átesett Merkely Béla az ATV-ben.

Vitaminokkal kezelte magát

A professzor otthonában saját magát kezelte, de kollégái is számos tanáccsal ellátták. Elsősorban a vitaminokra helyezte a hangsúlyt, C és D vitamint szedett, valamint a perifériás idegrendszert érintő fájdalmai miatt B vitamint is, ezen kívül vérhígító terápiát alkalmazott, és ágyban maradt.

Oxigénmérő

A Semmelweis Egyetem rektora a műsorban ajánlott még egy pár ezer forintért beszerezhető, az ujjunkra csiptethető oxigémmérő eszközt (pulzoximéter), amivel le lehet mérni, mennyi az oxigén szaturációnk. „Ha ez kilencven százalék felett van, akkor nagy valószínűséggel nagy baj nincsen” –mondta a professzor.

Remdessivir

A műsorvezető rákérdezett arra is, hogy az elmúlt időben sokan lehetett hallani arról, hogy a covidos betegeknél itthon is alkalmazott gyógymódok nem hatékonyak. A WHO október közepén közölte, hogy a remdesivir nevú gyógyszer sem a halálozási mutatóra, sem betegek felépülésére nincs jelentős hatással, egy napokban megjelent tanulmány pedig a vérplazmakezeléssel kapcsolatban jutott hasonló eredményre.

Korai szakaszban hatékonyak

Merkely Béla szerint azonban ez nem így van, ám mint mondta, ezek a gyógymódok elsősorban a fertőzések korai szakaszában tudnak segíteni, hiszen a vírus terjedését gátolják a szervezeten belül.

Később a vérplazma sem segít

„Természetesen ha ezeket a terápiákat későn alkalmazzák, már akkor, amikor nem annyira a vírus mennyisége számít, hanem a szervezetnek a reakciója uralja a képet, tehát egyfajta citokin vihar, akkor érthető módon sem a remdesivir, sem pedig a vérplazma nem segít.”

El kell menni kórházba

A Semmelweis Egyetem rektora éppen ezért fontosnak tartja, hogy figyelni kell a tüneteket, és ha rosszabbodik az állapotunk, el kell menni a kórházba. „A legfontosabb az időzítés, én azt látom inkább problémának, hogy adjuk a gyógyszert, de sok esetben már egy kicsit későn, mert a beteg később jelentkezik.”

Kiemelt kép: Merkely Béla

Exit mobile version