Site icon LikeNews

Gyász: meghalt Sas József

Meghalt Sas József. Korábban a LikeNews is megírta, hogy a humoristát koronavírussal szállították az egyik fővárosi kórházba.

Fel akarták köszönteni

Blikk fel szerette volna köszönteni Sas Józsefet a születésnapja alkalmából a hónap elején, ám a lap megtudta, hogy a kabarékirály sajnos koronavírus fertőzéssel került nemrégiben kórházba.

Kapcsolódó:

Hiába csengettek

Mint írták napközben hiába csengettek a házuknál, senki nem nyitott nekik sem ajtót sem ablakot.

Ezt monda korábban a felesége

„Nem könnyű manapság az életünk, három ember munkáját végzem egymagam, ki sem látok a fejemből. Szinte semmire nincs idő, rohanok a teendők után, este pedig, amikor végzek a dolgommal, olyan fáradt vagyok már, hogy azonnal elalszom. A gyógytornászt és az egyik kezelőorvost le kellett mondani, igazság szerint félünk, nehogy lebetegedjen Jóska vagy akár én, mert ha ágynak esek, nem tudom, mi lesz velünk” – mondta a Blikknek korábban Sas József felesége.

Egy informátor szerint koronavírusos volt

– Koronavírus miatt van kórházban – árulta el a lapnak korábban egy informátor.

Sikerült beszélni a feleségével is

A lap munkatársának végül sikerült beszélnie Zsuzsa asszonnyal, Sas József feleségével is, ám ő arra hivatkozva, hogy fél a vírustól, nem vette ez a férjének szánt ajándékot. Sas József állapotáról pedig csak annyit közölt, hogy nagyon beteg, ám részleteket nem árult el, majd visszasietett a házba.

Békéscsabán született

Sas József Békéscsabán született 1939 január 3-án, édesapja szintén színész volt, ám a holokauszt áldozatául esett.

Munkássága

Rózsahegyi Kálmán színiiskoláját 1957-ben végezte el majd a győri Kisfaludy Színházhoz (jelenlegi nevén Győri Nemzeti Színház) szerződött. Tagja volt 1958-tól a Békés Megyei Jókai Színháznak, 1959-től a Pécsi Nemzeti Színháznak, 1960-tól A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének, 1966-tól pedig a kecskeméti Katona József Színháznak. 1973 óta a Mikroszkóp Színpad művésze, melynek 1985-2009 között igazgatója is volt. A rádió- és tv-kabarék állandó közreműködője, számos nagylemeze jelent meg, több önálló estnek írója, valamint előadója.

Visszavonult

Sas József 2018-ban az egészségügyi állapotára hivatkozva visszavonult, 2019 elején éppen a feleségével nyaraltak Thaiföldön, amikor agyvérzést kapott, különgéppel hozták haza.

Családja gyászolja

A Blikk úgy tudja, Sas József szervezete sajnos az éjjel feladta a harcot a koronavírussal való küzdelemben. A színészt gyászolja felesége, Komjáti Zsuzsa és lányuk Sas Ágnes.

A Sas Józsefről szóló összes híradásunkat itt olvashatod el.

Kiemelt kép: Sas József

Exit mobile version