Kisfia született VV Fanni elrablójának, B. Lászlónak. A kisfiú egy hónappal ezelőtt látta meg a napvilágot, a hétvégéket töltheti az édesapjával.
Boldog apuka, boldogtalan ember
Apukának boldog vagyok, embernek viszont boldogtalan, hiszen ott lebeg felettem Damoklész kardja – mondta a Borsnak B.László.
A férfit három éve tartóztatták le, vád szerint ő ölte meg Novozánszki Fannit.
A fiáért tisztára szeretné mosni a nevét
„A család nevének tisztára mosása mellett most már azért is harcolok, hogy felnevelhessem a fiamat” – folytatta a férfi a Borsnak. Állítja, hogy vállalja a felelősséget, azért, hogy Fannit átadta két férfinak, de továbbra is kitart amellett, hogy nem ő ölte meg.
Kapcsolódó!
VV Fannit magatehetetlen állapotban cipelte autójához a gyilkossággal vádolt férfi
Ezt mondta az egykori ügyvédje
A férfi mellett kiáll az egykori ügyvédje nagybátyja dr. Brodmann Péter. Az ügyvéd elmondta, hogy az egyetlen verzió náluk, hogy B.László személyi szabadság megsértésért kap büntetést, ennek a legfelső határa öt év, de első elkövetőkre nem szoktak ennyit kiszabni. Mivel László már három éve házi őrizetben van, ezért az ügyvéd úgy gondolja, hogy pár hónapra megy vissza csak a a börtönbe.
EZ IS ÉRDEKELHET!
Nem is a Dunába dobták VV Fannit? – megoldódhat a két és fél éves rejtély
Aggódnak a piciért
A nagybácsi elmondta, hogy habár hatalmas öröm a gyermek születése, de így már érte is aggódnak. A kicsi teljesen egészséges, egy másik városban él az édesanyjával, hétvégente látogatják az apukát Dunaújvárosban. B. László, amiben tud segíteni az anyának.
Újabb fordulat jöhet
A hétfői tárgyalás újabb fordulatot hozhat, ugyanis két új tanút is kihallgatnak.
EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI
- Súlyos vasúti baleset a Apagyon: vonattal ütközött egy autó, a sofőrt életveszélyesen megsérült
- Rejtélyes körülmények között halt meg a nyíregyházi buszsofőr Németországban, a rendőrök a még a feleségének sem árulták el, mi történhetett Róberttel
- Milliárdokat költ kommunikációra a MÁV, miközben késnek a vonatok, rohadnak a sinek és az állomások,
- „Itt valami nem kerek” – a Pilisben holtan talált Kaszás Nikolett családja és barátai nem hiszik, hogy a 27 éves nő önszántából akart meghalni
- Tűz ütött ki a makói kórházban, egy ember meghalt
Kiemelt kép: Novozánszki Fanni