A bicskei gyermekotthon igazgatója volt, 2015-ben díjat kapott az állami gondoskodásban élők megsegítésében végzett fáradhatatlan munkája elismeréseként. 2017-ben robbant a a bonba: több fiút is molesztált, 8 év börtönt kapott, most visszavonják a kitüntetését a volt igazgatónak.

Vásárhelyi János éveken át molesztálta a rá bízott gyerekeket, amiért jogerősen 8 év fegyházat kapott 2019-ben. Budapest 2015-ben kitüntette őt a Bárczy István díjjal, amit most Karácsony Gergely főpolgármester elvenne tőle a következő testületi ülésre beterjesztett javaslatával – tudta meg a hvg.hu.

Vásárhelyi János zaklatási botrányát az RTL Klub robbantotta ki még 2016-ban. Három éve tettek feljelentést a Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon volt lakói, mert elmondásuk szerint az intézményvezető éveken át szexuálisan zaklatott több kiskorú fiút is az általa vezetett gyermekotthonban. Undorító dolgokat művelt a kiszolgáltatott kiskorúakkal. Az igazgatót 2016 szeptemberének végén a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság felfüggesztette állásából, belső vizsgálatot rendelt el, majd feljelentést tett.

A rendőrség korábbi közlése szerint azzal gyanúsították a férfit, hogy 2008 és 2016 között a gondozása alatt álló gyerekekkel, hatalmi viszonyával visszaélve „szexuális cselekményt végzett”, illetve erre próbálta rábírni őket. 2007 és 2011 között pedig rendszeresen „szexuális abúzusnak tette ki” a gyermekotthonban elhelyezett, 18 évesnél fiatalabbakat, ezzel erkölcsi, érzelmi fejlődésüket veszélyeztette.

A bíróság elrendelte az igazgató előzetesbe helyezését, és megemlítette, hogy a férfit kettőtől tizenkettő évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik, ha elítélik. Később a tanúkihallgatások, a szakértők meghallgatása és okirat-ismertetés után végül 2019 szeptemberében jogerősen 8 év fegyházat kapott.

Már nem sokáig Bárczy István-díjas

Az ítélet után Tarlós István korábbi főpolgármester azt ígérte, ha október 13-án marad főpolgármester, kezdeményezni fogja a Fővárosi Közgyűlésben Vásárhelyi Bárczy-díjának visszavonását. Tarlós elbukott, most Karácsony Gergely főpolgármester is erre tesz javaslatot – írja a BudaPestkörnyéke.hu hírportál.

A Fővárosi Közgyűlés november 27-i ülésének meghívójában a zárt ülésen tárgyalandó előterjesztések között szerepel egy pont: javaslat fővárosi kitüntető díjtól való megfosztásra. Ennek előterjesztője Karácsony Gergely.

Vásárhelyi 2015-ben kapta a Bárczy István-díjat, az állami gondoskodásban élők megsegítésében, a gyermekvédelmi szakellátás minőségi átalakításában végzett fáradhatatlan, gyermekközpontú vezetői munkája elismeréseként.

A 2009-ben alapított díjat 2010-ben adták át először, pedagógusok kapják meg. Egészen pontosan: „a kitüntetés a fővárosban működő közoktatási és gyermekvédelmi intézmények azon munkatársai részére adományozható, akik hosszú éveken át kiemelkedő teljesítményükkel hozzájárultak a jövő generációjának neveléséhez, oktatásához, képzéséhez, és ez által a főváros fejlődéséhez.”

A Főpolgármesteri Hivatal is megerősítette a hvg.hu értesülését: azért kezdeményezik a díj megvonását Vásárhelyitől, mert viselkedésével és a 8 év fegyházbüntetéssel méltatlanná vált rá.

Kiemelt kép: illusztráció/Depositfoto