Site icon LikeNews

Győri késelő: éjjel-nappal kamerával figyelik a 17 éves diákot

Nyugodt és együttműködő a börtönben az a 17 éves diák, aki a múlt hét csütörtökön megkéselte a fizikatanárát egy győri középiskolában. A fiú jelenleg előzetes letartóztatásban van.

A győri késelő diák egyszemélyes cellában van, mert a szabályok szerint nem zárhatják össze felnőttekkel, fiatalkorúak börtönébe pedig praktikus okokból egyelőre nem kerülhet, mert a további eljárás miatt a városban kell maradnia. Feltehetőleg többek között a bűncselekmény pontos rekonstrukciójának céljából visszaviszik az iskolába, illetve kihallgatások is várnak rá.

A börtönben pszichológus foglalkozik vele.

„Véleményem szerint a legfontosabb, hogy hagyni kell őt beszélni, lehetőleg minél többet. Talán így kiderül, hogy mi volt az a stresszfaktor, ami kiváltotta nála ezt a szélsőséges reakciót –mondta dr. Végh József kriminálpszichológus a Blikknek.

A Blikk úgy tudja, egyszemélyes cellában kamerák figyelik a gyanúsítottat a nap 24 órájában.

Ahogyan a LikeNews.hu is beszámolt róla,  a 17 éves győri diák azt követően támadt a tanárára, hogy pár órával előtte hármast kapott tőle. Társainak már előre jelezte, hogy bosszút áll a hármasért. Az utolsó órán megkérdezte, hogy kiviheti-e a füzetét megmutatni, majd a tanár mögé állt és többször megszúrta.

„ A gyerekek között még mindig ez a téma A hétvégén itthon is erről beszélgettünk, próbáltuk a gyereket megnyugtatni. Azért nehéz ez, mert pont ott érte őket egy ilyen borzalmas élmény, ahol a családjukon kívül a legnagyobb biztonságban érezték magukat” – fogalmazott az apuka.

A kamasz mellett kitart a családja.

„A szülők teljesen összetörtek a történtek súlya alatt. Az anyuka még a boltban is elsírta magát, amikor a fiáról kérdezték. Azt hallottam, hogy mostanában túlzásba vitte a számítógépes játékokat” – mondta az elkövető családját jól ismerő helybéli.

5–15 évet kaphat

A megyei rendőr-főkapitányság emberölési kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást az ügyben. Ennek büntetési tétele fiatalkorúak esetén 5–15 év között van még akkor is, ha előre kitervelten, közfeladatot ellátó személy ellen követte el a gyanúsított a bűncselekményt.

Kiemelt kép: helyszínelés a győri szakközépiskolában – Forrás: police.hu

Exit mobile version