A zaklató férfi ráhajtott a Facebookon az anyára, aki letiltotta őt. Ezután személyesen kereste, figyelte, leste a nőt autóból. Még az óvodát is kifigyelte, ahová az anyuka hordta a gyereket, bement és azt hazudta ő az apuka és csokit hozott a gyereknek. Szerencsére az óvónők résen voltak és szóltak az anyukának, aki feljelentette zaklatásért a férfit. A tárgyalásig letartóztatták a zaklatót.

Az érdi rendőrök nyomoztak

Zaklatás vétsége miatt tartóztatott le egy férfit a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. október 15-én.  Az ügyben az Érdi Rendőrkapitányság indított nyomozást, amelynek eddigi adatai szerint a zaklató a sértett családtagjait is háborgatta.

Letiltotta a Facebookon a férfit

Először 2018 őszén, egy internetes közösségi portálon kereste fel a gyanúsított a sértettet, akinek a rendszeressé váló üzenetek egy idő után zavaróvá váltak, így letiltotta a férfit.

Nem adta fel a zaklató

Ezt követően a férfi egy bisztróban kezdett el érdeklődni a nőről, ajándékokat hagyott neki, aki ezért megkérte a bisztró dolgozóit, hogy ne adjanak ki róla információt.

Egy üveg bor

2019 augusztusában a sértett egy üzletet nyitott, amelynek megnyitóján a gyanúsított is megjelent, ismeretlenül egy üveg bort adott ajándékba a sértett édesapjának, majd a sértettel elegyedett szóba.

Az autóból figyelt

Eleinte a nő nem tudta, kivel beszél, de amikor rájött, felszólította a gyanúsítottat, hogy távozzon. Később többször is megpróbált bejelentkezni az üzletbe, ahol a sértett utasítására nem fogadták, így a férfi kocsijában ülve, a közelben várakozva kereste a találkozási alkalmakat. Közben egy másik közösségi portálon is próbálta felvenni a kapcsolatot a nővel, aki minden alkalommal letiltotta őt.

Bement az óvodába is

2020 februárjában a gyanúsított megjelent a nő gyermekének óvodájánál, ahol a gyermek felől érdeklődött. Néhány nappal később már a kislány csoportjába ment be, csokoládét adott a gyereknek, azt mondta neki, hogy „anyukád küldött”, az ott dolgozóknak pedig azt állította, hogy ő az apa.

Nem érdekelte a feljelentés a zaklatót

Amikor az óvónő közölte, hogy felhívja a gyermek anyukáját, a férfi távozott az épületből. Az esetet követően a nő feljelentést tett a férfi ellen a rendőrségen, ennek ellenére a gyanúsított nem hagyott fel a nő zaklatásával.

A rendőrök sem érdekelték a zaklatót

A sértett távolságtartást kezdeményezett a gyanúsítottal szemben, ám a férfi a hatóságokkal való együttműködést folyamatosan megtagadta, ezért a rendőrség előállította.

Azt hiszi szerelmesek

Az ügyészi indítvány szerint megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a gyanúsított a büntetőeljárás lefolytatását akadályozná, elérhetetlenné válna, megszökne, elrejtőzne. Továbbá tekintettel arra, hogy a gyanúsított két éve figyeli a sértettet, abban a tudatban él, hogy közöttük szerelmi viszony van, valamint cselekményét a gyanúsítotti kihallgatása után is folytatta, fennáll vele szemben a bűnismétlés veszélye.

Lecsukták a tárgyalásig

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója meghallgatta férfit és az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2020. november 15-ig – áll az ügyészség szerkesztőségünknek megküldött közleményében.

Kiemelt kép: illusztráció