Egy püspökladányi testvérpár halt meg egy balesetben Szilveszter éjjelén. A két férfit hiába hívta családja telefonon, egész éjjel nem vették fel, csak másnap délben találták meg az összetört autójukat.

Halálos közlekedési baleset történt Hajdú-Bihar megyében, amelyben két fiatal, 21 és egy 24 éves férfi vesztette életét. A baleset körülményeiről annyit lehet tudni, hogy 2019.12.31-e 18 óra és 2020. január 1-e 12 óra között történt, amikor eddig tisztázatlan körülmények között, a gépjármű lehaladt az úttestről és az út menti vízelvezető árokba hajtott Nádudvar és Püspökladány között.

Az egyik áldozat hentes, a másik kőműves volt. Hiába hívták őket, éjfél után sem volt hír róluk. Több órás keresés után egy leszakadt lökhárító darabra lett figyelmes az úton a keresésükre indult bátyjuk. Kiderült, egy vízzel teli árokba hajtottak és felborultak, a nádasból alig látszott ki a kocsijuk.

A rokonok azt mondják, az autó szélvédője tele volt tollakkal, ezért azt gondolják, egy madár okozhatta a balesetet.

Az RTL Híradó információi szerint a testvérpár bekötve utazott, az autó is jó állapotban volt, téli gumi volt rajta. Az idősebb férfi vezette, rutinos sofőrnek számított.

Az áldozatok édesanyja emlékeibe kapaszkodik, azt mondja, így próbálja feldolgozni a feldolgozhatatlant. Szilveszter este úgy köszöntek el tőle fiai, hogy mindjárt jönnek vissza. Vidámak voltak és a legfiatalabb fiú barátnőjéért mentek a szomszédos Nádudvarra.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: Facebook/Balesetinfo