Halálra gázolt egy gyalogost majd továbbhajtott az autós csütörtökön hajnalban. A rendőrség keresi az elkövetőt.

FRISSÍTÉS!

A haol.hu információja szerint a balesetben a debreceni belváros ismert alakja, a hajléktalan „bólogatós” Attila vesztette életét.

A férfiról, aki az évek alatt szinte a városkép részévé vált, a Debreceni Képeslapok blog több cikket is közölt. „Hálásan köszönte a gőzölgő italt, és mosolyogva forgatta kezében a poharat. Közben pedig szerencsére más jótét lelkek is érkeztek hozzá, és pár kedves szó kíséretében egy kis pénzt is csúsztattak a markába…” – olvasható az egyikben. Ahogy egy 2015-ös posztban fogalmaznak:„Debrecen legnépszerűbb Attilája hosszú évek óta része a belváros életének. Ha nincs ott, már szinte hiányzik. Ha nem lenne, ki kéne találni.”

ELŐZMÉNY:

Debrecenben, a Rákóczi utca és Csapó utca kereszteződésében csütörtökön 4 óra 30 perc körül halálos kimenetelű közlekedési baleset történt –  írja a police.hu.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy gyalogos férfi kelt át a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen, amikor eddig tisztázatlan körülmények között egy ismeretlen forgalmi rendszámú gépkocsi elütötte, majd elhajtott a helyszínről.

A balesetben a gyalogos olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházba szállítását követően életét vesztette.

A Debreceni Rendőrkapitányság kéri, hogy az ismeretlen gépkocsi sofőrjét, illetve azokat, akik a balesetet látták, jelentkezzenek személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (Debrecen, Sámsoni út 149. szám), vagy telefonon tegyenek bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán illetve a 112-es központi segélyhívó számon.

A bejelentő személyét a rendőrség mindig bizalmasan kezeli.

Kiemelt kép: Attila, a hajléktalan – Forrás: debrecenkepeslapok.blogspot.hu