Site icon LikeNews

Haragudott főnökére, kocsmai erőszak lett a vége

Súlyosabb büntetést kért a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség arra a marcali férfire, aki tavaly év végén két embert is megkéselt Marcaliban.

Fenyegetőzés

A vádirat szerint a férfi haragudott a volt főnökére, ezért tavaly júliusban megütötte őt az egyik helyi kocsmában. Miután erről a sértettek – apa és fia –  tudomást szereztek, a fiatalabb férfi szóvá tette az idősebb férfinak a történteket, aki erre indulatosan reagált, megöléssel fenyegette meg őt, majd a szintén a presszóban italozó fiával együtt megpróbálták megütni a férfit, aki azonban eredményesen védekezett és a földre lökte támadóit.

Előkerült egy bicska

Ekkor az idősebb férfi elővett egy bicskát és azzal megvágta a fiatalabb férfi lábszárát, majd a sértett 79 éves édesapjának combján is metszett sérülést okozott, akit több alkalommal a felsőtestén is meg akart szúrni. A sértett igyekezett ezek elől kitérni, de az egyik szúrás így is a hasát érte. 

Súlyos sérülések

Az idős férfinak azonban még maradt ereje arra, hogy a lábszársérülése miatt kiszolgáltatott fiának segítsen az őt folyamatosan támadó fiatalabb férfival szemben, akit egy székkel terített a földre. Az apa végül könnyű sérüléseket szenvedett, azonban az eredményes védekezése hiányában fennállt az életveszélyes sérülés bekövetkezésének lehetősége is, míg a fiának súlyos lábszári izomsérülése keletkezett.

Folyamatos terror

Ezt megelőzően a fiatalabb férfi élettársi kapcsolatra lépett egy marcali asszonnyal, akit az asszony korábbi kapcsolatából származó két kiskorú gyermekével együtt 2016-tól rendszeresen szidalmazott és bántalmazott. A férfi terrorját megelégelve a nő elköltözött hazulról és tartózkodási helyüket mind a férfi, mind annak apja előtt titkolták.

Személyi szabadság korlátozása

A vádlottak azonban tavaly áprilisban a  nyomukra bukkantak, és az új lakóhelyükön is bántalmazták, késsel fenyegették, illetőleg a személyi szabadságukban korlátozták őket egészen addig, míg az anya hívására a rendőrök a helyszínre nem értek.

Az ítélet

A bíróság előtt egyesített ügyekben a Kaposvári Törvényszék szeptember 9-én hirdetett ítéletet, melyben a nyomozás óta letartóztatásban lévő vádlottak bűnösségét a vádirattal egyezően állapította meg, és az idősebb férfit hat év börtönre, míg a fiát hét év fegyházra ítélte, továbbá kizárta a feltételes szabadság lehetőségéből is – írja a Kékvillogó.

Fellebbezés

Az ügyész az idősebb férfi terhére súlyosítás végett jelentett be fellebbezést, amit a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség  is fenntartott. Azt kérték, hogy az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva a késelő apa cselekményét életveszélyt okozó testi sértés kísérlete helyett emberölés kísérletének minősítse, és vele szemben hosszabb tartamú szabadságvesztés büntetést szabjon ki.

EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI

Kiemelt kép: Illusztráció

Exit mobile version