Súlyosabb büntetést kért a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség arra a marcali férfire, aki tavaly év végén két embert is megkéselt Marcaliban.
Fenyegetőzés
A vádirat szerint a férfi haragudott a volt főnökére, ezért tavaly júliusban megütötte őt az egyik helyi kocsmában. Miután erről a sértettek – apa és fia – tudomást szereztek, a fiatalabb férfi szóvá tette az idősebb férfinak a történteket, aki erre indulatosan reagált, megöléssel fenyegette meg őt, majd a szintén a presszóban italozó fiával együtt megpróbálták megütni a férfit, aki azonban eredményesen védekezett és a földre lökte támadóit.
Előkerült egy bicska
Ekkor az idősebb férfi elővett egy bicskát és azzal megvágta a fiatalabb férfi lábszárát, majd a sértett 79 éves édesapjának combján is metszett sérülést okozott, akit több alkalommal a felsőtestén is meg akart szúrni. A sértett igyekezett ezek elől kitérni, de az egyik szúrás így is a hasát érte.
Súlyos sérülések
Az idős férfinak azonban még maradt ereje arra, hogy a lábszársérülése miatt kiszolgáltatott fiának segítsen az őt folyamatosan támadó fiatalabb férfival szemben, akit egy székkel terített a földre. Az apa végül könnyű sérüléseket szenvedett, azonban az eredményes védekezése hiányában fennállt az életveszélyes sérülés bekövetkezésének lehetősége is, míg a fiának súlyos lábszári izomsérülése keletkezett.
Folyamatos terror
Ezt megelőzően a fiatalabb férfi élettársi kapcsolatra lépett egy marcali asszonnyal, akit az asszony korábbi kapcsolatából származó két kiskorú gyermekével együtt 2016-tól rendszeresen szidalmazott és bántalmazott. A férfi terrorját megelégelve a nő elköltözött hazulról és tartózkodási helyüket mind a férfi, mind annak apja előtt titkolták.
Személyi szabadság korlátozása
A vádlottak azonban tavaly áprilisban a nyomukra bukkantak, és az új lakóhelyükön is bántalmazták, késsel fenyegették, illetőleg a személyi szabadságukban korlátozták őket egészen addig, míg az anya hívására a rendőrök a helyszínre nem értek.
Az ítélet
A bíróság előtt egyesített ügyekben a Kaposvári Törvényszék szeptember 9-én hirdetett ítéletet, melyben a nyomozás óta letartóztatásban lévő vádlottak bűnösségét a vádirattal egyezően állapította meg, és az idősebb férfit hat év börtönre, míg a fiát hét év fegyházra ítélte, továbbá kizárta a feltételes szabadság lehetőségéből is – írja a Kékvillogó.
Fellebbezés
Az ügyész az idősebb férfi terhére súlyosítás végett jelentett be fellebbezést, amit a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség is fenntartott. Azt kérték, hogy az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva a késelő apa cselekményét életveszélyt okozó testi sértés kísérlete helyett emberölés kísérletének minősítse, és vele szemben hosszabb tartamú szabadságvesztés büntetést szabjon ki.
EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI
- Megvan a Miss Balaton, a magyar tenger új királynője: Antal Emőke koronázásával zárult a füredi döntő
- Busztragédia az M3-ason: Itt van minden friss információ a lengyel busz balesetéről, 12-en meghaltak, Magyar Péter és Donald Tusk is megszólalt, különrepülőt küldenek Varsóból
- Vége 100 milliárdos extraprofitnak: Vitézy Dávid keményen visszaszólt Mészáros Lőrincék autópályás cégének, a milliárdos felesége, a TV2 volt üdvöskéje, Várkonyi Andrea is idegesen pisloghat most
- Teljesen átalakul a budapesti áruszállítás: Drónok, teherbicikli-flotta, új behajtási díjak, digitális rakodóhelyek lesznek nemsokára a belvárosban
- Elaludhatott az M3-ason balesetet szenvedett busz sofőrje: 12-en meghaltak, 10 sérült állapota kritikus
Kiemelt kép: Illusztráció