Villamossal ütközött össze három autó a 9. kerületben, a Mester utca és a Haller utca kereszteződésében.
Megálló felé ment
A villamos éppen a megálló felé ment, amikor nekiütközött egy a síneken álló mikrobusz hátsó kerekének.
A furgonos okozhatta
A BudaPestkörnyéke.hu tudósítója is a helyszínen tartózkodik, úgy tudjuk a balesetet a fehér furgonos okozhatta.

Szabálytalankodás
A kisteherautó vélhetően szabálytalanul hajtott a villamos elé. A villamos amikor nekiütközött a kisbusznak megtolta azt, a teherautó pedig nekinyomódott az előtte álló autóknak.
Újra jár a villamos
A helyszínen forgalomkorlátozásra kell számítani, de a BKK tájékoztatása szerint a villamosközlekedés 10 órakkor már helyreállt az érintett vonalon.
Nem sérült meg senki
Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére azt mondta, úgy tudják, hogy a balesetben senki nem sérült meg.
Szinte mindig elsőbbsége van a villamosnak
A villamosközlekedés általában megbonyolítja a budapesti autósok életét, azonban ökölszabályként érdemes megjegyezni, hogy a villamosnak szinte minden közlekedési helyzetben elsőbbsége van, kivéve, ha tilos jelzést mutat neki a jelzőlámpa.
EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI
- Tömegszerencsétlenség az M3-ason: árokba csapódott egy turistabusz, 11 halottja van a balesetnek
- Hétfőtől újabb lezárások lesznek Szentendrén a 11-es főút felújítása miatt
- Soha nem látott helyzet Paksnál: Helikopterekkel és bárkasüllyesztéssel mentik a Duna vízszintjét és az atomerőművet
- Vége a kivételezésnek: Rengeteg kiemelt beruházást kaszált el a Tisza-kormány, Budapesten és környékén fellélegezhetnek a helyiek, de vakarhatják a fejüket a fideszes milliárdosok
- Idegesítette a gyermekzsivaly, gázpisztollyal fenyegette őket a nyíregyházi játszótéren
Fotók: A baleset helyszínén készült képek: Fotó: BPK/Gombkötő Krisztián