A Dunába gurult egy gépkocsi, amikor a Soroksárról Csepel felé tartó kompra akart ráhajtani.

A jármű három utasa ki tudott szállni, mindannyian a parton tartózkodnak. A fővárosi hivatásos tűzoltók és a társhatóságok már a helyszínen dolgoznak.

Három fiatal ült az autóban

A BudapestKörnyéke információi szerint három fiatal utassal beesett a Dunába egy autó, amikor a Soroksár és Csepel között közlekedő kompra akartak ráhajtani. A kocsi a víz alá került.

Fotó a helyszínről:

Mindhárom utas ki tudott szállni

A jármű mindhárom utasa ki tudott szállni, a fővárosi hivatásos tűzoltók és a társhatóságok már a helyszínen dolgoznak.

Az utasok nem sérültek meg komolyabban:

A köd miatt történhetett a baleset

Blikk úgy tudja, hogy isaszegi sofőr a köd miatt tévesztette el az irány: mikor ráhajtott volna a kompra, az tolatni kezdett, így csúsztak be a vízbe.

A három fiatal nagyon átfagyott

A fiatalok a helyszínen, az egyik rendőrautó hátsó ülésén ültek, mindannyian nagyon átfagytak, de szerencsére senki nem sérült meg komolyabban.

Az autót a búvárok találtak meg

A járművet búvárok találták meg, ami teljesen elmerült a vízen, a tűzoltók csörlővel vontatták a partra.

A búvárok találták meg az elsüllyedt autót:

Videó a helyszínről:

Az autó kiemelésének pillanatai:

Fotók és kiemelt kép: BudapestKörnyéke.hu – Gombkötő Krisztián