Sok emberben máig él annak az időnek az emléke, amikor a használt eszközök még egyet jelentettek egy félhomályos sikátorban, szigorúan számla nélkül átadott, gyanús eredetű géppel, amelyet otthon bekapcsolva derült ki, hogy el sem indul. Szerencsére 2020-ban nem ilyen világot élünk és akadnak profi szakemberek, akik a téma avatott szakértőiként segíthetnek.

Mit is jelent, hogy használt?

Míg autók esetében sok évtizedes hagyománya van Magyarországon a másodkezi értékesítésnek, addig más, olcsóbb elektronikai eszközökből főként az újat szeretjük. Ehhez persze hozzájárult az is, hogy míg az autók esetében komoly törvényi szabályozás védi a feleket, addig egy hűtő, mosógép vagy egy számítógép tranzakciója akár találkozásoktól teljesen mentesen is lefolyhat, ezzel pedig könnyű terep lehet a csalóknak.

Az informatikában igen gyakran elhangzó kifogás a “de hát, nálam még működött”, és ez sokáig nem volt másképp a használt számítógépek piacán sem. Megvásároltunk egy eszközt, egy hónapig még működött, majd beadta a kulcsot – például a korai okostelefonokkal fordult ez elő gyakran. Garancia híjján pedig sem a pénzünket nem kaptuk vissza, sem a készülék javítása nem történt meg, azaz a végén nagyot koppantunk.

Mára azonban egy komplett iparág épült fel a használt eszközök újraélesztésére. Számtalan cég életében eljön az a pont, ahol a használt, sokszor igen komplex szoftverek futtatásához már annak ellenére komolyabb informatikai infrastruktúrára kell váltani, hogy a felhasznált géppark különösebben elavult volna. Ilyenkor nagytételben történik meg a selejtezés, amelyet olyan cégek, mint a Technimax vesznek át.

Újrahasznosított masinák

A más cégek által leselejtezett használt laptopok és használt számítógépek először átnézésre kerülnek: a karcos, megrongálódott elemeket kicserélik, a nem működő alkatrészek helyére újak kerülnek. Miután az eszközök teljesen megújulnak, és a felújítást végző, profi csapat teljességgel megbizonyosodott arról, hogy minden működőképes, a gépek csak ezután kerülnek forgalomba. 

Az újrahasznosított számítógépek ára a korábbi bolti ár töredéke, így potenciálisan mind céges, mind otthoni felhasználásra rendkívül alkalmasak. Ugyanakkor legalább fél év garanciával érkeznek házhoz, amely a jövőre nézvést is egy biztos pont a felek együttműködésében.

A fotó forrása: Elnur / Shutterstock.com

Támogatott tartalom. Ha ön is szeretne ilyent, Magyarország egyik leggyorsabban fejlődő hírportálján, akkor kattintson ide!