Hiányolja a bocsánatkérést Eszenyi Enikő részéről Hegyi Barbara. A színésznő arról is beszélt, hogy a Vígszínház igazgatója saját lakásának tekintette a teátrumot, a színészek pedig csak cselédek voltak ebben a házban.

Hegyi Barbara interjút adott a HVG-nek, ahol az Eszenyi Enikő lemondásáról és azt megelőző vádakról is beszélt. A Vígszínház társulatát 1996 óta erősítő színésznő szerint ideje volt, hogy Eszenyi visszavonja pályázatát, miután számos volt és jelenlegi kolléga mesélte el a vele kapcsolatos szörnyű élményeit.

„Le kellett vonnia a konzekvenciát, bár bocsánatot még nem kért a társulattól” – mondta a lapnak Hegyi, hasonló hiányérzetet fogalmazva meg, mint azok az elszerződött társulati tagok, akik hétfőn közös nyilatkozatban hiányolták a bocsánatkérést a lemondás után.

„Egy produkció elkészülte során előfordulhatnak szélsőséges megfogalmazások, de a nyilvános megalázások és a hatalomfitogtatás, a verbális bántalmazások nem a produkció érdekét szolgálják. Ő úgy gondolta, hogy a Vígszínház az ő lakása, és mi mint cselédek, a nappalijában randalírozunk. A számtalan eset közül az egyik legmegrázóbb az volt, amikor A lovakat lelövik, ugye? váratlanul kiírt próbája miatt sírógörcsöt kapott egy fiatal színésznő, mert hirtelen nem volt kire hagynia a pár hónapos gyermekét. A művészeti tanács tagjaként többedmagammal kértük Enikőt, hogy engedje el a kollégánkat, mire ordítva, zokogva közölte velünk azt az abszurdumot, hogy meg akarjuk ölni.” – felelte arra a kérdésre, hogy miben ment túl Eszenyi az elfogadható határon. Hegyi Barbara szerint az elmúlt tíz évben azért álltak ki kevesen nyilvánosan a történetükkel, mert „az ember nem piszkít a saját fészkébe”, megpróbálták inkább házon belül rendezni a konfliktusokat.

Az esetek többségében szóltunk Eszenyi Enikőnek, de mindig elmenekült a kényes helyzet elől, vagy kirúgta a nem lojális munkatársat.

Rudolf Péter lett a Vígszínház igazgatója

Pár hete robbant ki az Eszenyi-ügy, amikor több volt Vígszínházas munkatárs beszélt arról, hogy az igazgató verbális erőszakot alkalmas a dolgozókkal szemben. Több neves színész is nyilvánosan beszélt a Vígszínházban uralkodó állapotokról. Megszólalt többek közt Stohl András, Börcsök Erika, Halász Judit is.

A színház vezetésére Eszenyi Enikő mellett Rudolf Péter is pályázott. A szakmai bizottság többsége Eszenyit támogatta, de a botrány miatt végül a színház jelenlegi vezetője visszalépett és lemondott. Karácsony Gergely a napokban Rudolf Pétert nevezte ki a Vígszínház igazgatójának.

Kiemelt kép: Hegyi Barbara – Forrás: MTVA