Site icon LikeNews

„Hetek, hónapok óta tudtuk, hogy nagy a baj” – Megszólalt az Omega menedzsere Benkő László haláláról

Mint ahogyan azt a LikeNews is megírta meghalt Benkő László, az Omega együttes alapítója. A Kossuth- és Liszt-díjas Omega együttes egyik alapítója, billentyűse, zeneszerzője szerdára virradó éjjel, 77 éves korában rákbetegségben hunyt el.

Ezt mondta Kóbor János

“Az Omega tavaly a Sportarénában adott legutóbb koncertet, ezek szerint utoljára. Heteken belül megjelenik az új Omega-lemez, a Testamentum, és talán Laci várta ezt a legjobban. Jó ideje már csak mi ketten voltunk az együttesben az alapítók közül, utolsó mohikánoknak éreztük magunkat. Borzasztó lesz nélküle” – fogalmazott Kóbor János.

Alapítótagja volt az Omegának

Benkő László 1962-ben alapító tagja volt az Omegának, amely minden idők egyik legsikeresebb magyar rockzenekara. Az együttes mind a tizenhét stúdiólemezén játszott, világszerte több mint 50 millió albumot adott el.      A billentyűs az MTI-nek korábban elmondta: a rockzene műfaja az Omegával együtt, a hatvanas évek elején indult, ezért szerencsések. “A Beatles, a Stones is 1962-ben kezdte, amit ők jelentettek a világnak, azt jelentettük mi a volt szocialista blokkban”.

Hangszereken tanult, majd mérnők lett

Szombathelyen született, de tanulmányait már a fővárosban kezdte el. Hét évig tanult zongorázni, emellett fuvolázni, trombitálni és ütőhangszeren játszani. Középiskolás korában a Próféta együttesben játszott, ez később egyesült egy másik gimnáziumi zenekarral, amelyben Kóbor János énekelt, így lettek a későbbi Omega alapító tagjai. Ezen a néven először 1962. szeptember 23-án lépett fel az együttes a Műegyetem várbeli kollégiumában, akkor már Benkő és Kóbor is műegyetemista volt. Később mindketten lediplomáztak, Benkő közlekedési mérnök lett.

KAPCSOLÓDÓ: Ő volt Benkő László, a hazai rockszakma meghatározó alakja – Egy legenda életútja

Gyakran énekelt is

Kezdetben angolszász slágereket játszottak, első kislemezeiken is ezek jelentek meg 1966-ban – a dolog akkor fordult komolyra, amikor már az Egyetemi Színpadon is felléphettek. Benkő László ebben az időben gyakran énekelt is, a külföldi számok mellett például a Rózsafák című slágert.

Tudták, hogy baj van

Mély fájdalommal, megrendülten emlékezik billentyűsére, Benkő Lászlóra, nemcsak az Omega, de az egész ország. Trunkos András, a zenekar menedzsere lelkiekben már korábban felkészült a legrosszabbra.

Az egész ország megdöbbent

Szinte az egész ország döbbenten áll a hír előtt, mióta az Omega bejelentette, hogy elhunyt legendás billenytűsük, Benkő László. Trunkos András a zenekar menedzsere megrendülten mesélt mindarról, ami az elmúlt időszakban történt. „Már napok, hetek óta tudtuk, hogy nagy a baj.

Megszólalt az Omega menedzsere

„Tudtuk, hogy napjai, legfeljebb egy-két hét van hátra…A zenekar nem tudta, Kóbor János még mondta is, hogy ’Csoda lesz, a Lacinál mindig az van!’. Aztán hajnalban jött az üzenet, hogy Laci meghalt. Az első dolog, ami nehéz, mindenkit felhívni és elmondani a srácoknak. Mindenki elsírta magát, nem tudtak válaszolni. Kóbor csak annyit mondott ’Most mit csináljunk?’. Mondtam, hogy te most csak ülj le én majd csinálom tovább, amit kell. Ez egy 50-60 éve együtt élő társaság, Kóbor és Benkő alapító tagok. Amikor ilyen történik nyilván az ittmaradottak is elgondolkoznak” – mondta a 95.8 Sláger FM-en Trunkos András, aki a munkával próbálta enyhíteni az enyhíthetetlen fájdalmat. „Egész nap dolgoztam, életszerűen dolgoztam. Este Kóbortól jöttem át autóval, egy utcában lakunk, amikor a rádióból megszólalt egy Omega nóta. Akkor kezdtem el könnyezni. Nekem is nehéz megélni, hogy van egy Benkő László telefonszámom, de már nincs mögötte ember” – emlékezett meg egykori kollégájáról az Omega menedzsere, Trunkos András.

A Tunkos Andrással készült interjú itt hallgatható vissza:

Kiemelt kép: Benkő László, Wikipédia, Stekovics Gáspár

Exit mobile version