Elköszönt a nézőktől Krug Emília. Az ATV műsorvezetője szülési szabadságra megy, december 12-re várja első gyermeke születését.

Könnyekig hatódott péntek este Krug Emília, amikor műsorvezetőtársa Rónai Egon egy virágcsokorral lépett be az Egyenes beszéd stúdiójába.

Az ATV sztárjának ez volt az utolsó munkanapja, ugyanis  december közepére várja első gyermekét.  Emília egy időre elköszön a képernyőtől, addig Simon András veszi át a helyét.

Rónai Egon kérdésére Emília elmondta, várhatóan tavasszal tér vissza.  Most már szinte minden készen áll a kisfia fogadására, a karácsonyi babaruhát is beszerezte.  A gyerekszoba pedig a megszokott kék szín helyett zöld lesz.

Az ATV műsorvezetője arról is beszélt, hogy ő mindig mindent meg szokott tervezni az életében, a szülést viszont nem lehet megtervezni, ezért sodródik majd az eseményekkel. Párja még nem döntötte el, hogy bent lesz-e a szülőszobában, ez majd a szülés pillanatában dől el.

A születendő kisfiú édesapja és édesanyja nevét is viselni fogja,  Pungor-Krug Máté nevet kapja majd. Emília párja Pungor András újságíró. Ő volt Kálmán Olga első férje, akivel egy közös, ma már felnőtt lányuk van.

Kiemelt kép: ATV