A Pfizer-vakcina szülőanyja gyerekkora óta nagy rajongója Zoránnak, akivel életében először most találkozhatott Kadarkai Endre Világtalálkozó című rádióműsorában. A szombati beszélgetés mindkettejük számára különleges volt, hiszen a biokémikusnak nagy kedvence Zorán, míg az énekesnek egy régi álma teljesült, amikor egy amerikai lapban olvashatta a saját nevét.

Leültek egymással beszélgetni

Karikó Katalin és Zorán volt a vendége Kadarkai Endrének a Világtalálkozó című műsorban, amelyben a világhírűvé váló biokémikus felidézhette, gyerekkorában mennyit hallgatta az énekes dalait – írja a 24.hu.

Erőt adott neki

Karikó elárulta, hogy Zorántól a Gyémánt és arany című száma volt mindig is a kedvence, az iskolai évei alatt ezt a dalt hallgatta, amikor el volt valami miatt keseredve. Ez a szám adott neki erőt, az Ezek a fiatalok című lemezt pedig még Amerikába is magával vitte 1985-ben, hogy ott is le tudja játszani, ha szüksége lesz rá. 

Voltak nehéz helyzetek

“A kísérletek jól mentek, csak néhányszor megszűnt az állásom, nem is olyan kellemes körülmények között. Amerikában egyszer kitoloncolás tárgyává is váltam, amikor megtudta a főnököm, hogy egy más egyetemről kaptam ajánlatot és oda akarok menni” – mondta Karikó, aki hozzátette, hogy az ehhez hasonló csalódásoknál sokat segített neki a Zorán-dal.

Ezeket a sorokat idézte

Az adásban volt is egy pillanat, amikor a Széchenyi-díjas magyar kutatóbiológus elérzékenyült, amikor a kedvenc sorait felidézte. Ezeket a sorokat akkor is mondogatta, amikor a sportoló lánya került nehéz helyzetekbe, ő egyébként később olimpiai bajnok lett. “Vagy tán épp a cél előtt, Tűnik úgy, most fogytán van erőd, S te mégis továbbmész” – idézte a dalt. További érdekes részletekért kattints ide!