Több helyen elmarad december 24-én az éjféli mise, illetve 25-én az ünnepi istentisztelet, máshol regisztrációhoz kötik a részvételt, illetve korlátozzák a hívek számát a templomokban a koronavírus-járvány miatt.

Hiába a lazítás éjféli mise mégsem lesz sok helyen

Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára az MTI-nek elmondta: a kijárási korlátozás karácsonyi feloldása lehetőséget ad az éjféli szentmisék megtartására, ennek ellenére azokat sok helyen nem vagy csak online tartják meg.

Pécsett biztosan nem lesz

Nem lesz éjféli mise például Székesfehérváron, Debrecenben, Pécsen, mert ezekben a nagyvárosi székesegyházakban olyan sok hívő szokott részt venni a szertartáson, hogy lehetetlen lenne betartani a járványügyi szabályokat – mondta.

Regisztrációhoz kötött részvétel

Kitért arra: a váci székesegyházban regisztrációhoz kötött a részvétel az éjféli misén, amelyet a Duna televízió élőben közvetít. Sok helyen előesti, úgynevezett vigília szentmisét tartanak, illetve karácsony első és másodnapján lesznek szertartások – ismertette az MKPK titkára.

25, 26-án van ahol lesz szertartás

Tóth Tamás azt kérte, mindenki tájékozódjon a helyi egyházközség szertartásairól. Hangsúlyozta, a karácsonyi ünnep idején sok mise közül választhatnak a hívek, 25-én és 26-án általában több szertartást is tartanak a katolikus templomokban.

Ezt kérik a hívektől

Azt kérte, hogy akik veszélyeztetettek, esetleg betegnek érzik magukat, válasszák inkább a televíziós közvetítést vagy valamelyik online szertartást. A templomokban kötelező a maszkhasználat és a távolságtartás a nem egy háztartásban élők között – mondta, hozzátéve, az elmúlt hónapokban kialakult a szentmisék biztonságos megtartásának a rendje, az emberek értik és betartják a szabályokat.    

A helyi lelkészek döntenek

A Magyarországi Református Egyház (MRE) kommunikációs szolgálata azt közölte: az istentiszteletek megtartásáról a helyi lelkészek döntenek, a hívek tőlük kérhetnek, illetve a gyülekezetek honlapján találhatnak tájékoztatást az ünnepi szertartások rendjéről.

Járványügyi szabályok betartása

Az MRE zsinatának elnöksége azt kérte a gyülekezetektől, hogy csak azokban a templomokban tartsanak istentiszteletet, ahol eleget tudnak tenni a járvány miatt bevezetett előírásoknak. A szertartásokat csak fertőtlenített, kiszellőztetett templomban lehet megtartani, a híveknek kötelező maszkot viselniük és négyméteres távolságot tartaniuk egymástól. Az elnökség azt is javasolta, hogy csak előzetes regisztrációval engedjenek be híveket a templomba.

Online istentisztelet

Azokat a gyülekezeteket, amelyek nem tudják biztosítani a biztonságos kereteket, arra kérték, hogy tartsanak szabadtéri vagy online istentisztelet – írja a BudapestKörnyéke.

Regisztráció

Az Evangélikus Információs Szolgálat tájékoztatása szerint az istentiszteletek megtartásáról az evangélikus egyházban is a gyülekezeti elnökségek döntöttek. Az evangélikus gyülekezetekben  24-én több helyen a templom előtt tartják a szertartást, de olyan közösség is van, amelyik erdőben. Karácsony első és másodnapján sok templomban regisztrációhoz kötik a részvételt az istentiszteleten, máshol online szertartást tartanak.

Győrben így lesz

Több nagyvárosban, például Győrben vagy olyan nagyobb közösségekben, ahol nem tudják garantálni a biztonságos részvételt a szertartásokon, zárva lesznek a templomok a ünnepek alatt.

Tájékozódjanak a hívek

A hívektől az evangélikus egyház is azt kéri, hogy tájékozódjanak a szertartásokról a gyülekezet honlapján, közösségi oldalán.

Kiemelt kép: Illusztráció