Nyilvánosságra hozták azoknak a listáját, akiket II. Erzsébet brit királynő emelt a brit lovagrend tagjaivá újév alkalmából. A négyoldalas névsorban szerepel egy magyar név is, mégpedig Szakmány Tamásé, egy érdi származású orvosé is.

Kitüntették

Hatalmas elismerésben lehetett része egy érdi orvosprofesszornak, akit újév alkalmából emeltek a brit lovagrend tagjává. Szakmány Tamás walesi szakorvosként érdemelte ki a dicsőséget – írja az Index.

Érdi származású

Szakmány professzor tősgyökeres érdi, a Vörösmarty Gimnáziumban érettségizett, majd azt követően a pécsi Tudományegyetem orvosi karán helyezkedett el aneszteziológusként. Az orvos 2004-ben költözött ki Nagy-Britanniába, hogy tapasztalatot szerezhessen, így Liverpoolba ment dolgozni, olvasható a BudapestKörnyéke oldalán.

Nem jött vissza

Szakmány Angliában értesült arról, hogy Pécsen leépítéseket terveznek az egyetemi klinikán, ezért inkább a kintmaradást választotta. Az orvosprofesszor Walesben találta meg a szerencséjét: öt éve lett a Gwenti Kórház súlyos betegeket ellátó részlegének az orvosa, később pedig a vezetője. Nem sokkal később a Cardiffi Egyetem meghívta professzorának.

Járvány idején bizonyított

A koronavírus-járvány idején roppant fontos szerep jutott az aneszteziológus szakorvosoknak, így nagyon jól jött a briteknek Szakmány professzor tudása. A walesi orvosprofesszor a súlyos betegek kórházi ellátásnak a koordinátora lett.

Érdem

Szakmány a hatékony és kitartó munkájáért érdemelte ki, hogy II. Erzsébet királynő a Birodalmi Rend tagjává tegye.

Nemrég az új londoni magyar nagykövet beszélgetett el a királynővel

II. Erzsébet a koronavírus-járvány miatt videókonferencián üdvözölte az újabban kinevezett londoni nagyköveteket, így Kumin Ferencet is, aki szintén megjelent a virtuális beszélgetésen. A videóbeszélgetés szigorú szabályok szerint zajlott, pont úgy, mintha élőben találkoztak volna a nagykövetek a királynővel.

Így nézett ki a ceremónia

Ceremónia

II. Erzsébet királynő videókonferencián fogadta az új londoni nagykövetek megbízóleveleit, de tette mindezt a legszigorúbb szabályok betartása mellett: a ceremónián előírták, a nagykövetek hány lépést tehetnek meg a fogadószalonban és mikor kell meghajolni.

A diplomata felesége is ott volt

A ceremónia szerves része a kifinomultság, az új londoni nagyköveteknek pontosan kellett tudniuk, mikor és hogy jelennek meg a királynő előtt. A diplomaták elé hintót küldtek, amely a nagykövetség elé vitte őket, ez egyébként nem volt messze a Buckingham Palotától. A hintót vörösköpenyes, cilinderes alkalmazottak kísérték, akik segítették a ki- és beszállásban.

Kumin Ferenc üdvözölte II. Erzsébet királynőt

Tervek

Kumin Ferenc elmondta a királynőnek, bízik benne, hogy a diplomáciai viszony továbbra is háborítatlan marad, hitvese pedig, Kumin Viktória a brit-magyar diplomáciai kapcsolat századik évfordulójára hívta fel a királynő figyelmét, és arra, hogy a magyar nagykövetség ezt egész évben ünnepelni kívánja.

Kiemelt kép: II. Erzsébet királynő – Forrás: Facebook