A LikeNews is megírta, hogy Szabó Franciska néhány napja például teljesen kikelt magából, ugyanis a Bajnokok állandóan kikaptak és szerinte csak a kifogásokat keresik.

Többször is kikaptak egymás után

„Nagyon gáz. Folyton kikapunk. Sajnálgatjuk egymást, kifogásokat keresünk” – ilyen és ehhez hasonló szavakkal jellemezte csapatának teljesítményét Szabó Franciska nemrégiben.

Kemény kritikával illette a társait

“Egyszerűen nagyon gáz, hogy folyton mentegetőzünk, hogy ezért nem jön össze, azért nem jön össze, most egy kicsin múlt, most ez, most az. Nem tudom, hogy mi van, de folyamatosan kikapunk. Lehet itt egymást sajnálgatni, lehet kifogásokat keresni, ők sosem keresnek. Ha baj van a kék csapatban, ők akkor is kiállnak és teljesítenek. Nekünk miért van mindig kifogásunk?” – tette fel a kérdést csapattársainak Franci, de meggyőző választ nem kapott.

Teljesen kikelt magából

– Nekem is minden nap rohadt nagy nyomás az, ahogy azért harcolok, hogy végre elfogadjátok, hogy tényleg igazam van, annyi mindent megtapasztaltam, hogy elhihetnétek nekem hogy úgy van ahogy mondom – magyarázta könnyek között a fiatal lány, a többiek pedig csak némán hallgatták. Ezután Franci kikelve magából hagyta ott a csapatot és még az ajtóba is egy hatalmasat belevert.

Csapattársai szerint ez kellett, hogy összeszedjék magukat

Franciska csapattársai úgy látják, hogy erre volt szükségük, hogy összeszedjék magukat, úgy látszik a lány brutális őszintesége segít kilábalni a Bajnokoknak a veszteségsorozatból.

Ezt mondta Franciska a siker után

Szabó Franciska a csütörtöki adásban nagyon örülhetett, ugyanis végre ők nyerhettek.

“A mai győzelmet teljesen másként élte meg mindenki, hiszen kilenc nap kínszenvedés és kudarc után végre előjött a győzelem!” – mondta a fiatal lány.

Ezt mondta Somhegyi Krisztián a győzelemről

A játékos úgy gondolja, hogy a csapategységnek és a sportolói múltnak köszönhetik, hogy sikerült összeszedniük magukat – írja a Bors.

“A sorozatos kudarcok ellenére szerintem az, hogy ekkora csapategység van nálunk, az mindenkinek ad egy pluszt és segít akkor is, ha éppen nem megy a játék. Mindannyian élsportolók vagyunk, egyénenként mindenkinek megvan az az attitűdje, hogy kudarcokkor is fel tudjon állni. Ezt látjuk egymáson, segíteni is tudjuk egymást. A sportmúlt az, ami segít minket ebben a versenyben is. Ez egy hosszú verseny, biztos vagyok benne, hogy lesznek még rossz napjaink, de ugyanez a hozzáállás fog segíteni abban, hogy kilábaljunk egy esetleges újabb hullámvölgyből” – mondta Krisztián.

Lilla is elmondta a véleményét

Szendy Lilla elmondta, hogy neki szüksége van valakire, aki kertelés nélkül elmondja, ha valami nem jó.

” Azért vagyunk nagyon jó csapat, mert ki tudjuk egymást húzni a mélypontokból. Én kifejezetten igénylem azt, hogy legyen valaki mellettem, aki határozottan elmondja azt, ha valami nem jó” – mondta a sportoló. Hozzátette, hogy Franci hétfői kirohanása szükséges volt és habár kicsit keményen fogalmazta meg a mondandóját, de úgy tűnik, hogy célba ért, mert a csapat felrázta magát.

Kiemelt kép: Szabó Franciska, TV2