Pontosan húsz éve, 1999. október 27-én szerda este, a budapesti Nagy Lajos király útja és az Erzsébet királyné útja kereszteződésében lévő négyemeletes lakóház egyik második emeleti lakásában elfogták Ambrus Attilát. A Viszkis néven elhíresült rabló összesen 140 millió forintot rabolt.

Elfogásának napján, Ambrus Attila éppen iszogatott és vacsorát főzött. Úgy tervezte, hogy paprikás krumplit eszik majd, amelyet bélszínből készített. Utolsó szökése után egyik ismerőse zuglói lakásában húzta meg magát.

„Furcsa volt, hogy bár ez a környék még éjjel kettőkor is nagyon forgalmas hely, akkor kora este szinte egyetlen hang sem jött be kintről. Ahogy kinéztem, láttam néhány rendőrt jobbra-balra futkorászni, illetve egy mesterlövészt is kifigyeltem. De persze már előtte sejtettem: ha nem lépek le az országból, akkor előbb-utóbb végem lesz, és mint később megtudtam, három nappal a rajtaütésem előtt már teljesen körbezártak mindent” – mondta a Viszkis a Borsnak

Ambrust a szökése és bujkálása alatt egy barátja segítette, és közvetve neki is köszönheti a lebukását.

„Az utolsó, Üllői úti balhémnál otthagytam a kedvenc sárga táskámat, amiben többek között volt egy telefonkártya is. Ez alapján lenyomozták, kiket hívtam, kik voltak a segítőim, és ez alapján jutottak el hozzám is” –mondta Attila, aki az egyik vásárban pár éve találkozott egy hölggyel. A nő azt mesélte neki, hogy abban az időben egy  dolgozott és ő is részt vett a Viszkis hívásainak lenyomozásában.

Két napon múlt, hogy a Viszkis végül nem hagyta el az országot. Az Üllői úti OTP kirablásánál megsérült. Minden másnap megivott egy üveg whiskyt, és borzasztó fusztrált volt attól, hogy nem mehet utcára, hiszen a teljes média tele volt az arcképével. Telefonjai segítségével beazonosították segítőit.

„Este hét óra környékén kaptak el, éppen a Tényeket néztem a tévében. Az egyik ablakot nem biztosították a rendőrök, és lehet, hogy azon az ablakon keresztül valahogy meg tudtam volna viccelni őket, de tudtam, ha ott kilövök, teaszűrő lesz belőlem. A páncélpajzsok mögött álló rendőrök felszólítottak, mondtam, hogy nincs nálam semmi, aztán kinyitottam az ajtót, lefeküdtem a földre, és abszolút kulturált módon megbilincseltek, pedig bele is verhettek volna a falba. Még a zakómat is leporolták, és úgy adták fel rám, de a sörömet már nem engedték meginni, lefelé menet pedig a kommandósok fotózkodtak velem. Osváth László, a terrorelhárítás egykori vezetője fogott el, így neki köszönhetem az életet, hiszen ha nem kapnak el, szinte száz százalék, hogy azzal az életvitellel már nem élnék. Hogy milyen kicsi a világ, azt az is mutatja, hogy később az esküvőmre Osváth szerezte a zenekart” – mondja Ambrus, akit végül 2002. szeptember 26-án 17 év fegyházbüntetésre ítéltek, ám jó magaviselete miatt 2012. január 31-én kiengedték.

A Viszkis története

Ambrus Attila összesen 27-szer rabolt, 1993 és 1999 között, összesen 140 millió forintot zsákmányolt, a pénz egy részének a mai napig nincs nyoma. 1999. január 15-én fogták el először, fél év múlva szökött meg a Gyorskocsi utcából. Végleges letartóztatásáig barátja laká­sában húzta meg magát.

A legtöbb bűncselekménye alkalmával taxival ment rabolni és úgy távozott, hogy a taxisofőr semmit sem sejtett. Ragadványnevét onnan kapta, hogy közvetlenül a rablások előtt, a helyszínekhez közeli kocsmákban 1-2 deci whiskyt ivott.

Kiemelt kép: TV2