Nem érkezett örömhír a fesztiválozóknak: az idei évre tervezett soproni Telekom VOLT és zamárdi Balaton Sound időpontját a szervezők 2022-re tolják.

A Sound biztosan elmarad

„Egyelőre nem látjuk annak realitását, hogy nyár közepére a nemzetközi turisztikai forgalom a korábbi mértékben újrainduljon Európa szerte, mindemellett hazai közönségünk biztonsága és egészsége számunkra mindennél fontosabb. Ezért azt a fájó döntést kellett meghoznunk, hogy legközelebb 2022-ben nyitjuk meg a Balaton Sound kapuit” – idézte Fülöp Zoltán fesztiváligazgatót a szervezők által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közlemény. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Posztban tudatták a rajongókkal, hogy nem lesz idén fesztivál

Európa egyik ikonikus elektronikus fesztiválja

Mint írták, a Balaton Sound mára Európának egyik fontos, Magyarországnak pedig legjelentősebb elektronikus zenei fesztiválja lett, amely komoly turisztikai vonzerővel bír és több tízezer hazai és külföldi vendéget jelent évente.

A VOLT is elmarad

Lobenwein Norbert, a VOLT alapítója kiemelte: a soproni fesztivál portfoliójuk legkorábbi eseménye, hiszen idén júniusra tervezték a kapunyitást.

Ők is posztban tájékoztattak:

Kénytelenek voltak a halasztás mellett dönteni

„Mára annyira közelivé vált ez az időpont, hogy kénytelenek voltunk a halasztás mellett dönteni. Most, a járvány harmadik hulláma közepén még azt sem látjuk, egyáltalán mikor lehetne elindítani a kampányt, a jegyértékesítést, így pedig lehetetlen egy nyár eleji nagy fesztivál biztonságos megvalósítása” – hangsúlyozta. Hozzátette: az idei fellépői listával a megszokottnál jóval korábban elkészültek, azonban még meghirdetni se volt lehetőségük azt.

Sorra mondják le a nagy koncerteket szerte Európában

A közlemény emlékeztet arra, hogy sorra mondják le a nagy koncerteket és fesztiválokat szerte Európában, emellett a nemzetközi turnék is elmaradnak a bizonytalanság miatt.

Felmerült, hogy alternatív időpontot keresnek, de…

A Balaton Sound és a Telekom VOLT szervezőinek tájékoztatása szerint mindkét esetben felmerült, hogy egy nyár végi, alternatív időpontot keresnek a két eseménynek. Erre azonban a fesztiválok mérete és nemzetközi léptékei miatt nem találtak a fellépőkkel is egyeztethető, biztonságos megoldást.

A Sziget fesztivál

A Sziget fesztivál szervezői egyelőre nem jelezték, hogy elmaradna az idei rendezvény, amennyiben ez megtörténik, úgy frissítjük cikkünket. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pexels