Az idei kivételes esztendőt szerették volna kivételes módon lezárni a Városmajori Szabadtéri Színpad jövő évi fellépői, ezért nemrég közösen díszítették fel a színház karácsonyfáját. Közben jókívánságaikat is megosztották a közönséggel és szóba került az a sok-sok meglepetés is, amellyel 2021-ben várját a közönséget.

Bereczki Zoltán sokat gondolkodott

Bereczki Zoltán kislánya által dekorált díszt hozott a városmajori karácsonyfára, elmondta, hogy az idei, különös évben volt ideje átgondolni a saját életét és szakmáját és “ebben a nagy csöndben” választ kapott sok kérdésre. A színész augusztusi városmajori koncertje utolsó fellépése volt a 2020-as évben, ezért a színház, a zene és a művészet visszatérésének vágyával kívánt boldog karácsonyt mindenkinek. Bereczki Zoltán 2021. augusztus 7-én Csillagtérkép című koncertjével tér majd nyáron vissza a Városmajori Szabadtéri Színpadra, írja a BudapestKörnyéke.

Hernádi Judit bizakodó

Nyáron még hittük, hogy minden rendben lesz – kezdte Hernádi Judit karácsonyi üdvözletét, és sietve tette hozzá, hogy “rendben is lesz”. Jövőre, ha minden jól alakul, vele is találkozhatnak majd a nézők a színpad előadásain.

Trokán Nóra angyalkát hívott

Egy angyalkát “hívott” segítségül Trokán Nóra, hogy jövő nyáron a Cseh Tamás Váróterem című előadásában, június 19-én biztosan láthassa őt náluk a közönség.

Malek Andrea karácsonyi díszt hozott

Malek Andrea kedvenc karácsonyi díszével kívánt mindenkinek kellemes ünnepeket a Városmajorból és elmondta, hogy az idei, nem szokványos év után hatalmas lelkesedéssel készül a jövő augusztusi, városmajori Soulistic koncertjére.

Mikó István verset mondott

Régi, gyerekkori karácsonyaira emlékezve Mikó István egy verset is hozott ajándékba a karácsonyfadísz mellé, és mindenki örömére elszavalta József Attila Betlehem című költeményét. A színészt a közönség jövő nyáron több alkalommal is láthatja majd színpadon.

Benkő Nóra egészségcsomagja

Benkő Nóra, a Városmajori Szabadtéri Színpad ügyvezetője egy virtuális egészségcsomagot tett a karácsonyfára azt kívánva, hogy 2021-ben már ne kelljen a járványtól félni és így, minél több előadást tarthasson meg a színház. A jövő évadban változatos és minden műfajt felsorakoztató, komplett műsortervet készítünk, amelyben a nézői preferenciák és igények teljes körű kiszolgálását tűztük ki célul – mondta.

Nagy sikerrel ment Rejtő Jenő

2021 nyarán ismét, több alkalommal láthatja majd a közönség a TRIP-pel közös produkciót, az idei nyár nagy sikerű előadását: Rejtő Jenő A tizennégy karátos autó című koncert-színházi produkcióját, amelyben Dankó István, Mentes Júlia, Mertz Tibor, Mikó István, Lengyel Benjámin, Rába Roland, Szécsi Bence, Tóth Balázs és a Budapest Bár zenekar neve a garancia a sikerre.

Cseh Tamás dalok is lesznek

Keresztes Tamás másik rendezése is a városmajori színpad vendége lesz, Cseh Tamás – Váróterem című előadásával az alkotók Cseh Tamás-Bereményi Géza-Másik János életmű legfontosabb dalait szeretnék visszahozni a közönségnek egy színházi környezetbe helyezett nagyszabású műsorral, sztárfellépőkkel.

Palya Bea is érkezik

A koncertek sorából nem hiányozhat Palya Bea és Bereczki Zoltán sem, akik már rendszeres fellépői a Városmajornak. Tompos Kátya is visszatér egy egyedülálló francia esttel, amelyben a Swing á lá Django zenekar kíséretében eleveníti fel a francia sanzonok világát.

Kökény Attila koncert

Természetesen rengeteg újítással és meglepő produkciókkal is készülnek a következő évadban, érkezik majd Kökény Attila egy fergeteges Szimfonik koncerttel, valamint Malek Andrea Soulistic nevű különleges formációjával, az Európa Kiadó zenekar pedig a Soharóza kórussal közösen lép majd náluk színpadra. A fiatalabb korosztály számára pedig a rockot a 2010-ben alakult, angolul éneklő Ivan & The Parazol hozza el szabadtéri színházba.

Müller Péter Sziámi előadás

2021 nyarán az alternatív kultúra egyik legmeghatározóbb hazai alakja érkezik a városmajori deszkákra. A Müller Péter Sziámi AndFriends zenekar egy meglepetés vendéggel kiegészülve lép színpadra. Rendhagyó programnak ígérkezik továbbá a hazai progresszív rock úttörője, Török Ádám és Barátai zenekar szuperkoncertje is, amely során Tátrai Tiborral közösen a Mini legjobb dalaival szórakoztatják a közönséget.

Bíznak a jövőben

A Városmajori Szabadtéri Színpad csapata abban bízik, hogy jövő nyárra a körülmények már kedvezőbbek lesznek és a hihetetlen színesre tervezett repertoárukat felszabadultan élvezhetik majd a nézők és a szabadtér biztonságos funkcióját betöltve juttathatnak majd kihagyhatatlan kulturális élményekhez minden korosztályt.

Kiemelt kép: Bereczki Zoltán díszíti a fát – Forrás: Városmajori Szabadtéri Színház