A büntetett előéletű, 47 éves balatoni férfi október elején, társával együtt 10 millió darab gumikesztyű szállításának ígéretével, közel 30 millió forinttal károsított meg egy budapesti céget. A felvett pénzt eltapsolták, most rácsok mögött várják a bíróság ítéletét.

Csalás után újabb csalás

A nyomozás eddigi adatai szerint a már többször büntetett 47 éves férfi, aki a legutóbbi, csalás miatt kiszabott börtönbüntetéséből idén augusztusban szabadult.

10 millió gumikesztyű

Most október elején a társával együtt egy bejegyzés előtt álló veszprémi cég képviselőjeként összesen 317,5 millió forint értékben, 10 millió orvosi gumikesztyű szállítására kötött szerződést egy budapesti gazdasági társasággal.

Eltapsolták a 30 milliót

A fővárosi megrendelő október 14-én 27 940 000 forint előleget utalt át a csaló számlájára, melyet a férfi felvett, majd a pénzt társával együtt saját célra elköltötték.

Eszük ágában sem volt kesztyűz szállítani

A teljesítés időpontját ezután többször módosították, állításuk szerint a kesztyűket Ausztriából szerezték volna be, mely iránt azonban semmilyen intézkedést nem tettek, minthogy ez már a szerződés megkötésekor sem állt a szándékukban – áll az ügyészség közleményében.

Jelentős kár

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság jelentős kárt okozó csalás bűntette miatt vonta felelősségre a férfit, akivel szemben fennáll a gyanúja, hogy a társával együtt más csalások elkövetésében is részt vett.

Rács mögött van

A férfi letartóztatását a Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírója az ügyészség indítványával egyezően a szökés és a bűnismétlés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt egy hónap időtartamra elrendelte.

Nem tiltakozott a csalás gyanúja ellen

A letartóztatást elrendelő végzést az ügyész és a csalással gyanúsított férfi is tudomásul vette, azonban az ülésen a védő nem volt jelen, így a végzés nem végleges.

A csaló társa is előzetesben van

A férfi társa, akit a nyomozó hatóság mások sérelmére elkövetett csalások miatt már korábban kihallgatott gyanúsítottként, szintén letartóztatásban van.

Kiemelt kép: illusztráció