Arca üdesége férfi létére is fontos Csutinak. A harmincas éveiben járó férfi nem szégyelli: van, hogy eljár a kozmetikába.

Kulcsár Edina férje, Szabó András Csuti ugyan mértékkel, de bátran veti alá magát különböző kozmetikai kezeléseknek, amiről néha felesége sem tud, ám a végeredményt annál nagyobb örömmel fogadja.

– Kizárólag magam miatt já­rok kozmetológiai kezelésekre. Szerintem fontos a megelőzés, hogy hosszabb ideig maradhasson a bőrünk egészséges és fiatal – mesélte a Borsnak Csuti, lényegében miért is megy el időközönként kedvenc kozmetikájába, ahol már többféle kezelésnek is alávetette magát.

– A tegnapi például egy arcfeszesítő kezelés volt, amit egy kis tűvel végeztek. Abszolút nem fájt, érzéstelenítik ilyenkor az arcot, nem beszélve arról, hogy a tetoválásaimhoz képest ez gyerekjáték! Négy-öt alkalmat vesz igénybe, amitől a mé­lyebb ráncaim szépen feltöltődnek. Néha-néha beugrom egy vitamin­infúzióra is, ami például a szülinapi bulim után kimondottan hasznos volt – folytatta mosolyogva Csuti, aki néha elfelejt szólni feleségének arról, hol is járt napközben.

– Nincs itthon nyomás. A mi kapcsolatunk, ahogy már azt többször is mondtuk, nagyon erős alapokon áll. Edina sosem küldene el engem, mert a ráncaimmal együtt is elfogad, ahogy fordítva is, én is gyönyörűnek tartom a striáit, mert tudom, azért alakult ki a bőrén, hogy életet adasson két gyönyörű gyermekünknek. Szóval ezeket mind magam miatt teszem, hogy megelőzzem az öregedés jeleit, ami, hozzáteszem, szexi is tud lenni egy pasin – mondta Csuti, akit a közösségi oldalon sorra keresnek meg a kezelések után érdeklődő férfiak.

– A XXI. században nem kell szégyellni egy férfinak, ha jobban érzi magát egy kozmetológiai kezeléstől.