Elhalálozott emberek testrészeivel, kioperált szervekkel üzletelhetett az a pátyi boncmester, akinek a házában nemrég rengeteg emberi testrészt és szerveket találtak. Az üzlet lényege: a kórházból elvitt testrészeket nem a hamvasztóba vitte, hanem haza, az így megtakarított összeg lehetett az ő profitja.

Mindig mondtam, hogy van azokban a fekete zsákokban valami” – mondta a pátyi horrorház egyik szomszédja. Igaza is volt, a boncmester ugyanis évekig cipelte haza a halottak testrészeit és az emberi szerveket.

A boncmester sajtóhírek szerint az egyik egyetem patológiáján dolgozott. A férfi a holttestek mozgatásával, elszállításával foglalkozott, úgy tudjuk ő maga nem csak boncmester, hanem halottszállító is volt.

A pátyi házban talált rendkívül sok emberi szerv és testrész így szinte biztosan leamputált végtagok, műtét közben eltávolított szervek voltak.

A férfinek megbízása lehetett ezeknek a testrészeknek a megsemmisítésére, így nem kizárt, hogy nem is kilopta azokat a kórházból, hanem hivatalosan, vállalkozóként ő maga vitte azokat onnét.

A hivatalos eljárásrend szerint a kioperált testrészeket általában összegyűjtik, majd egy krematóriumban megsemmisítik azokat, a hamvakat pedig elszórják egy szóróparcellában – írja a BudaPestkörnyeke.hu.

A budapest-temetkezes.hu árlistája szerint egy hamvasztás 92 ezer forintba kerül. Ebben benne van a hamvasztási díj, ami felnőtt test esetében 20 ezer forint, az ár többi része a koporsó valamint az urna árából, kezelési díjakból és a szállítási költségből áll össze.

A boncmester ha krematórium helyett a saját házában és az udvarban helyezte el ezeket a szerveket, testrészeket, akkor sok tízezer forintot, évek alatt pedig milliókat takaríthatott meg.

Mivel a rendőrség nem tartóztatta le a férfit, feltételezhető, hogy az emberi testrészekkel történő visszaélés hátterében sikkasztás húzódhat meg. A pátyi boncmester egyszerűen nem vitte krematóriumba a betegekből kiszedett szerveket és azok leamputált testrészeit, hanem költséghatékonysági okokból inkább hazavitte azokat.

Kedden a rendőrség ismét megjelent Pátyon, a szomszédok szerint ásó is voltak náluk, vagyis a férfi temethetett is az udvarában. A boncmester egyébként aznap becsöngetett néhány szomszédhoz és elnézést kért tőlük a nagy felhajtás miatt.

Kiemelt kép: A BudaPestkörnyéke helyszíni felvétele Pátyon