Stohl András két nappal ezelőtt közzé tett egy fotót, ami lánya, Rebeka születésnapján készült, ám az érdekesség, hogy rajta és a szülinaposon kívül a volt párja, Éva is látható a képen. A színész bejegyzéséből azonban kiderült, hogy bizony jó kapcsolatot ápol volt párjaival és szerencsére felesége is jól kijön velük.

Az esküvőre is hivatalos volt

A színész posztjából kiderült, hogy Stohl András két nagylányának édesanyja Éva is jelen volt, amikor elvette feleségül mostani párját Vicát.

Stohl András teljes bejegyzése

„Egy héttel ezelőtt volt Rebus születésnapja. 🎂
Sokáig gondolkoztam ezen a képen, hogy megosszam-e. De igen, büszke vagyok rá.
Nem csak a gyerekeimre, hanem arra, hogy milyen család vagyunk. A képen Éva, Rebeka édesanyja, azaz a volt feleségem is látható és nem csak a kép miatt teszünk úgy, mintha jól éreznénk magunkat egymás társaságában! Sok elvált szülő soha többet nem is beszél egymással a válás után, csak ha nagyon muszáj. Mi nem ezt az utat választottuk. Éva az esküvőnkön is ott volt és ugyanúgy örült a Vicával való boldogságomnak, mint mindenki más. Nagyon jó kapcsolatban maradtunk és sokat járunk össze, nem csak ünnepekkor, hanem egész évben. Külön öröm számomra, hogy Éva és Vica nagyon jó viszonyt ápolnak. A mozaik családot is könnyű összetartani, ha annak minden tagja elfogadó, és szeretetteljes. Szerencsére nálunk ezzel nincsen gond” – írta Stohl a bejegyzésében.

Négy gyermeke van

Stohl András első házasságából Évával két lánya született Luca és Rebeka, míg második frigyéből Ancsikával szintén két gyermeke van Franciska és Andris.

Betámadták a kommentelők

Stohl Instagram posztja alá rengeteg negatív komment is érkezett, ahol Ancsika holléte felől érdeklődtek, ám bármit is gondolnak az idegenek a színész már korábban elárulta, hogy a nyári esküvőjén az összes gyermeke és édesanyjuk is részt vett, így biztos, hogy Ancsika is a jelenlévők közt volt. A színész hasonlóan jó kapcsolatot ápol második feleségével, mint Évával.

Megszólalt Stohl Luca is

Stohl Luca a Borsnak elárulta, hogy mivel a szülei és a párjaik is klassz emberek ezért, ilyen összetartó és nagy az ő családjuk.

„A családunkban senkinek nem kellett megoldhatatlannak tűnő kompromisszumot kötnie, itt tényleg mindenki elfogadta a másikat, a szeretetünk egymás iránt feltétlen és őszinte. Elfogadjuk egymást olyannak, amilyenek vagyunk” – nyilatkozta Luca a lapnak.

Nyáron vette el harmadik feleségét, Vicát

Kiemelt kép: Stohl András