Újsághirdetésben kell házassági szándékat jeleznie Demcsák Zsuzsa párjának Indiában. A helyi törvények szerint, ha senki nem jelentkezik, hogy tudomása van arról, hogy a házassága akadályba ütközik, csak akkor köthetik össze életüket.

Demcsák Zsuzsa nincs könnyű helyzetben, és egyre nehezebben viseli a bürokrácia útvesztőit, amik továbbra is megakadályozzák, hogy szerelmével összeházasodhassanak. Zsuzsa megerősítette, hogy kapcsolatukkal nincs gond.

 „Tény, hogy nincs kedvem nyilatkozgatni a magánéletemről, de ez tudatos döntés. Köszönjük, jól vagyunk Krishannal. Éljük a mindennapokat és igyekszünk megfelelni mind a magyar, mind az indiai hatóságok elvárásainak a papírokat illetően. Mindennél jobban szeretnénk hivatalosan is összekötni az életünket, de sajnos ez koránt sem olyan egyszerű, mint az első nekifutásra tűnt.Minden hivatalos iratot beszereztünk, de sok váratlan akadály gördült elénk, amelyeket mostanában kellett elhárítanunk, így sem időnk, sem kedvünk nem volt interjúkat adni. A nehézségek egyébként csak megerősítették a kapcsolatunkat” – mondta Zsuzsa a Ripostnak.

Az indiai ügyintézés okozott nekik problémát, de azt nem árulta el, pontosan mivel kellett megküzdeniük, egy ismerőse viszont igen.
Zsuzsáéknak fel kellett adniuk Indiában több hirdetést is annak érdekében, hogy az ottani bíróság kiállítson számukra egy dokumentumot. Erre azért volt szükség, hogy bebizonyosodjon, Krishan nősülésének semmilyen törvényes akadálya nincs, vagyis nőtlen.

„Én úgy tudom, hogy egy hónapon át kellett hirdetniük. Ez az időszak nemrégiben letelt, senki sem jelentkezett a hirdetésre” – számolt be a barát.

Egy szakértő is megerősítette, hogy ez a bevett gyakorlat Indiában.

„Ha egy indiai férfi bemegy a hivatalba és jelzi, hogy feleségül szeretne venni egy nem indiai nőt, hiába vannak rendben a papírjaik, először megkezdődik egy harmincnapos türelmi idő, amely idő alatt megyei és egy országos lapban, afféle indiai közlönyben is fel kell adniuk egy hirdetést. Ennek célja, hogy ha valakinek tudomása van arról, hogy az említett férfi már házas, vagy bármi más okból nem házasodhat külföldön, annak lehetősége legyen ezt jelezni a hivatal számára” – mondta Zsuzsa egyik ismerőse lapnak.

Demcsák Zsuzsáról a LikeNews.hu összes cikkét ide kattintva tudod elolvasni.

Kiemelt kép: Demcsák Zsuzsa és Krishan – Forrás: TV2