Az RTL Klub felfüggesztette Járai Mátét, erről a színész-műsorvezető saját maga számolt be a közösségi oldalán. Járai Máté azért kapta a büntetést, mert egyeztetés nélkül adott ki bizalmas, a műsor készítését érintő információkat nemrégiben Istenes Bence, Istenest című műsorában.

Nem ült le vele Rácz Jenő

A műsorvezető visszatérő vendégként szerepel Istenes Bence internetes műsorában, pár héttel ezelőtt pedig a produkcióban arról beszélt, hogy a Reggeli műsorában nem volt vele hajlandó leülni beszélgetni Rácz Jenő, ezért a műsorvezetőket ketté választották, így a séffel csak Peller Marianna beszélgetett.

Nincsenek jóban

Mint ismert Járai Máté és Rácz Jenő évek óta nincsenek jóban, még a Nyerő Páros idején alakul ki köztük konfliktus, amit azóta sem sikerült feloldani. Járai Istenes Bencééknek elmondta, a séf sosem volt hajlandó vele leülni beszélgetni, ha hivatalos volt a Reggeli műsorába, ezt ő maga is pontosan tudta, azonban az új szerkesztő erről nem kapott információt és az adásmenet szerint Jenőt Máté kérdezte volna – Peller Mariann társaságában – a kislánya születéséről.

A Nyerő Páros

Jenő azonban a műsor kezdése előtt közölte, nem akar Járai Máténak egy ilyen intim dologról beszélni, így kérte, ne ő legyen az interjúztató. Így esett meg, hogy a séffel aznap csak Peller Mariann beszélgettet. Az esetről így számolt be Istenes Bence műsorában Járai Máté: „Rácz Jenő úgy berágott rám a Nyerő Párosban, hogy nem volt hajlandó beülni hozzám beszélgetni a Reggeliben. Nem az ütött szíven, hogy Jenő nem ül le velem beszélgetni, hanem hogy ennyi év után még mindig kéri, ha én vagyok a műsorvezető, ő nem szeretne bejönni. Ezt az új szerkesztőnk nem tudta.” NE HAGYD KI! Felmentünk egy társkereső oldalra, ahol kiderült, nagyon szívesen csatlakozik egy fiú, aki nem csak a lány, a fiú örömére is tesz” – Járai Máté feleségét nem zavarja, ha többen vannak a házasságukban

Azt hitte Jenő megbékélt

„Először tökre megörültem, amikor láttam az adásmenetben, hogy jön. Azt gondoltam, megszületett a Kamilla és akkor most megbocsátotta ezt a történetet, túl vagyunk a problémán, és beül velem beszélgetni, és azt mondjuk, hogy fátylat a múltra. Ehhez képest éjjel fél tizenkettőkor kiderült, amikor meglátta, hogy én vagyok a másnapi műsorvezető, azt mondta, akkor ő nem ül be”

A műsor itt nézhető vissza:

Ezt mondja a csatorna

Az interjút követően a Blikk megkereste az RTL-t, szokványos-e egy műsorban, hogy az egyik műsorvezetőt kiveszik a beszélgetésből, erre a csatorna így reagált: „Ebben az esetben nem ez történt. Több vendég volt egyszerre a stúdióban, így a műsorvezetők megosztásra kerültek (ez gyakori a műsorban). A műsorvezetők közül pedig gyermekvállalás és A Konyhafőnök témákban – egyelőre – Peller Mariann a kompetensebb, ezért beszélgetett ő Rácz Jenővel.”

Felfüggesztették

A balhéból viszont úgy tűnik most Járai Máté jött ki vesztesen, akit a csatorna felfüggesztett, így most június végéig biztosan nem lesz képernyőn. A műsorvezető így nyilatkozott erről a közösségi oldalán: „Pár poszttal ezelőtt örömködtem, hogy képernyős arc vagyok, nos most egy kicsit mégsem. Ugyanis szerződésszegés miatt június 30-ig nem láthattok a Reggeliben. Komoly lecke ez nekem, hiszen a mostani munkáim közül talán ezt élvezem a legjobban! Remélem nem bánjátok, hogy az örömök mellett nehézségekről és kudarcokról is beszámolok Nektek.” EZ IS ÉRDEKELHET: “A monogámia az egy teljesen beteges elképzelés” – Járai Máté már kapcsolatuk elején közölte feleségével, nem szeretné, ha csak ketten lennének a házasságukban

Itt a teljes poszt:

Ekkor tér vissza

„Szóval több olyan műsorban is vendégeskedtem, ahová csak külön engedéllyel mehettem volna. Ráadásul olyan belső információkról is beszéltem, amik harmadik félre nem tartoznak. Így most a Reggeli kérésére picit „szabira” megyek. De az ember tanul a hibáiból, hiába van bennem beteges őszinteségi vágy, vannak szabályok, amiket be kell tartani. Ezentúl ezekre figyelek. Júliustól baráti szeretettel várlak Benneteket a Reggeliben (is).”

Kiemelt kép: Járai Máté – Forrás: Life TV