Az egyenruhások megakadályoztak egy rablást Debrecenben, a nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.
Járőröztek
A rendőrök Debrecenben, a Kishegyesi úton járőröztek 2020. október 2-án 23 óra körül, amikor egy bevásárlóközpont bejáratánál azt vették észre, hogy egy férfi többször a földre lök egy nőt.
A segítségére siettek
Azonnal odamentek hozzájuk, és a nő elmondta nekik, hogy a támadója el akarja lopni a táskáját.
Elfogták a rablót
Az egyenruhások elfogták a 32 éves helyi lakost, akit előállították a rendőrkapitányságra.
Őrizetbe vették
A nyomozók a férfit rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a Debreceni Járásbíróság elrendelt.
EZ IS ÉRDEKELHET!
Jó heccnek indult, de a rendőrség lett a vége: felválva vezettek ittasan, majd az árokba borultak
Megpróbált elsétálni a táskával
A nyomozás adatai szerint a sértett a bevásárlóközpont bejáratánál várakozott, amikor a gyanúsított odalépett mellé, felvette a táskáját földről és egyszerűen elsétált vele. A fiatal nő utánament, megfogta a táskát és próbálta visszaszerezni, azonban támadója többször is ellökte őt. Az egyenruhások ekkor érkeztek oda hozzájuk és elszámoltatták a férfit – írja a police.
EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI
- Hajókatasztrófa: Senki nem hagyhatja el a szállodahajót, a turistákat és a személyzetet teljesen elzárták a külvilágtól- friss fotók a helyszínről
- A szállodahajó kapitánya nem vette észre, hogy ütközött egy másik hajóval Verőcén: a baleset után lefeküdt aludni
- Verőcei hajóbaleset: a Duna kerítéses szakaszán vergődött partra a súlyosan sérült férfi, a helyiek összefogással segítik a túlélők után kutatókat
- Hajóbaleset Verőcénél: 12 hajóval 90 ember keresi a túlélőket, az egyik holttestet Budapestig sodorta a Duna
- Halálos hajóbaleset a Dunán, halálos áldozatok is vannak a Dunakanyarban történt szerencsétlenségben
Kiemelt kép: Illusztráció