Ismét elítélték bódult állapotban elkövetett járművezetés és kábítószer birtoklása miatt azt a nőt, aki kokain befolyása alatt még 2016-ban lassítás, megállás és segítségnyújtás nélkül gázolt halálra egy férfit, majd tavaly szeptemberben ismét kábítószer hatása alatt vezetett.
Elítélték
Ibolya Tibor fővárosi főügyész kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: egy év két hónap letöltendő fogházbüntetésre ítélte első fokon a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a 29 éves nőt, aki – miközben közlekedési bűncselekmény miatt már folyt ellene eljárás – kábítószer hatása alatt vezetett tavaly szeptemberben Zuglóban.
Egy idős férfit gázolt halálra
A főügyész nem nevezte meg pontosan, miért folyt eljárás a nő ellen, de az MTI úgy tudja, hogy ő az a sofőr, aki kokain befolyása alatt még 2016 novemberében, szintén Zuglóban halálra gázolt egy 85 éves férfit. Ezért őt 2019 decemberében jogerősen öt és fél év szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Törvényszék.
EZ IS ÉRDEKELHET!
Döbbenetes gyilkosság: egy 27 éves nő követte el a rémséget, majd az anyja is segített neki
Ismét szer hatása alatt vezetett
A most kiszabott nem jogerős ítélettel összefüggésben a főügyész azt írta: a vádirat szerint egy 29 éves nő – aki ellen más közlekedési bűncselekmény miatt már másodfokon volt folyamatban eljárás – 2019. szeptemberében csekély mennyiségben többféle kábítószert és pszichotróp anyagot szerzett meg, amelyek egy részét elfogyasztotta. A nő 2019. szeptember 10-én a kora délutáni órákban ezeknek a szereknek a hatása alatt a XIV. kerületben, a Pillangó utcában gépkocsit vezetett, amikor rendőri intézkedés alá vonták.
Vádat emeltek
Ellene a Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség bódult állapotban elkövetett járművezetés és kábítószer birtoklásának vétsége miatt emelt vádat – írja az MTI.
Elismerte a bűnösségét
A nő az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz fűződő jogáról. Ezért őt a bíróság – az ügyészség indítványa alapján – 1 év két hónap fogházbüntetésre ítélte és véglegesen eltiltotta a járművezetéstől.
Enyhítésért fellebbezett
Az ítélet nem jogerős, azt az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.
EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI
- Molnár Áron beolvasott az Eszenyi Enikőért aggódó Máté Gábornak: “Vége ennek a világnak, Gábor!”- VIDEÓ
- Megnyitják a Ráckevei-Soroksári Duna-ág zsilipjét – Rendkívüli lépésekkel próbálják menteni a Paksi Atomerőművet
- Augusztus 20: már a hétvégén megkezdődtek a lezárások az ünnepi programok miatt
- Megvan a Miss Balaton, a magyar tenger új királynője: Antal Emőke koronázásával zárult a füredi döntő
- Busztragédia az M3-ason: Itt van minden friss információ a lengyel busz balesetéről, 12-en meghaltak, Magyar Péter és Donald Tusk is megszólalt, különrepülőt küldenek Varsóból
Kiemelt kép: illusztráció

