Site icon LikeNews

Karanténalbumot készített a világhírű énekes: néhány dal a a pandémia helyzetét fogja tükrözni

A koronavírus-járvány miatti karantén szülte Paul McCartney új albumát. Az ex-Beatle nem tervezett lemezt, és – akárcsak korábban, a McCartney I és a McCartney II esetében – a McCartney III-on is minden hangszeres részt maga játszott fel egy házi stúdióban.

Optimistán áll a koronavírus-járványhoz

A december 11-én megjelenő album néhány dala tükrözi a pandémia helyzetét, ugyanakkor McCartney jövőbe vetett optimizmusát is.

„Szüleim túlélték Liverpool bombázását a második világháborúban. Körülöttük nagyon sokan meghaltak, de valamiféle hihetetlen energiával sikerült túllépniük a nehézségeken. Így hát jó arra gondolni, hogy ha ők megcsinálták, én is képes vagyok rá” – mondta a világhírű zenész a bbc.com-nak adott interjúban.

50 éve jelent meg az első szólóalbuma

 Már csak papíron létezett a Beatles, amikor 1970-ben, 27 évesen megjelentette első szólólemezét, amelynek egyszerűen a McCartney címet adta.

„Minden hangszeren én játszottam: a basszusgitáron, a gitáron, saját erősítőmön, és az EMI négysávos mobil felvevőjét használtam, ugyanazt, amelyet a Beatlesszel használtunk. Csak bedugtam hátul a mikrofont és kész”.

Ez is érdekelhet: Újra tanul a magyar modell: erre szánta rá magát Mihalik Enikő

Szólóban nehezebb volt boldogulni

Mint most ötven év távlatából McCartney felidézi, a megjelenésekor sokak által vacaknak minősített anyagról ma már sokkal jobb véleménnyel vannak az emberek. „Amikor egyedül vagy, jön egy ötlet és azt nagyon gyorsan le is játszod. Egy zenekari környezetben a dolgokat el kell magyaráznod a többieknek. Amikor csak pötyögtetsz, ahogy neked tetszik, van egyfajta szabadságérzet benned”.

Bezártságban született az új album

Míg a McCartney című LP a Beatles, a tíz évvel későbbi, nagyon kísérletezős, elektronikus hangzású McCartney II a köztes időben működött zenekara, a Wings kimúlásának árnyékában született. A McCartney III legtöbb dala vadonatúj, a karantén bezártságában született – írja az MTI.

„Év elején voltam egy kis szabadságon, aztán elvonultam vidéki farmomra, és ott ért a karantén Mary lányommal és a családjával, négy unokámmal. Nagyon kellemes volt, napközben a házi stúdióban dolgozgattam a dalokon, aztán este kijöttem és ott volt a család” – mesélte Macca.

90-es években született dal volt az inspiráció

Mint megjegyezte, a leendő lemezhez a kezdő lökést egy korábban meg nem jelent, még a kilencvenes évek elején Sir George Martin producer közreműködésével készült dal, a When Winter Comes hozta, amit szórakozásból kezdett el játszani. Ez inspirálta egy új dal, a Long Tailed Winter Bird megírására, míg az újraírt When Winter Comes lett az új anyag zárása.

Szeretne újra színpadra állni

A 78 éves zenésznek többször is eszébe jutott az elmúlt hónapokban, hogy talán soha többet nem léphet már közönség elé. „Tavaly júliusban a Los Angeles-i Dodger stadionban volt az utolsó koncertem, ráadásul nem is sikerült valami jól. Nagyszerű lenne újra színpadra lépni egy zenekarral”.

EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI


   

Exit mobile version